Anne-Christine POUJOULAT / POOL / AFP
Sport

„Két dolog kellett a győzelemhez, a védekezésünk és Bánhidi Bence”

A magyar kézilabda-válogatott egy végletekig kiélezett mérkőzésen 29-28-ra legyőzte a német válogatottat a világbajnokság A csoportjának harmadik fordulójában.

Kapcsolódó
Hibátlanul jutott középdöntőbe a magyar válogatott a kézi-vb-n
Lékai Máté három másodperccel a vége előtt döntötte el a meccset.

A találkozó legjobbjának választott Bánhidi Bence szerint a siker kulcsa a csapatmunkában rejlett, valamint abban, hogy a hajrában sem adta föl, amikor pedig a németeknek állt a meccs.

Koncentráltak voltunk védekezésben, támadásban, ennek köszönhetően tudtunk nyerni. Óriási csapatmunka volt, hiszen a németek átvették a vezetést, de onnan is felálltunk. Hatalmas szíve van ennek a csapatnak! Ebben a periódusban az volt a kulcs, hogy nyugodtak maradtunk, nem adtuk el a labdákat, és védekezésben sem követtünk el nagyobb hibákat. Kommunikáltunk egymással, oroszlánként küzdöttünk egymásért

– mondta a nyolc gólig jutó beálló.

Bánhidi szerint óriási önbizalmat ad a csapatnak, hogy egyedüli csapatként került a középdöntőbe négy ponttal.

A szintén nyolc gólt dobó Máthé Dominik is önbizalomtól duzzadva állt a kamerák elé, egy kulcsfontosságú heteséről azt mondta, csak az járt a fejében, hogy belövi Wolff kapusnak a labdát. Ezután azt is elmondta, két dolog kellett a sikerhez, védekezés és Bánhidi.

A norvégiai légióskodás megtanított arra, hogy nem baj, ha hibázok, de nem hibáztam. Nem féltem, játszottam ellene a BL-ben, akkor is belőttem neki, ugyanoda. Két dolgot emelnék ki, ami nagyon kellett a győzelemhez, az egyik a védekezésünk, a másik Bánhidi Bence. Nyolc gól, hetesek kiharcolása, kétpercek, kiváló védőmunka – ezért ő most a világ egyik legjobb beállósa

– mondta a jobbátlövő.

Gulyás István szövetségi kapitány is megszólalt a találkozót követően, ő azt emelte ki, hogy ez volt az első igazán éles meccse a csapatnak, így nehezen lőtte be, hol tart a válogatott.

„Sokat készültünk erre a találkozóra, de igazából nem tudtuk, hol tartunk, mert komoly csapattal nem kézilabdáztunk az elmúlt időszakban. A fiúk élesek voltak, fókuszáltak, viszont sokat is hibáztunk, talán már az első félidőben eldönthettük volna ezt a meccset. De a végén a helyén volt a szívük, és hideg fejjel kézilabdáztak” – mondta a kapitány.

Szerdán a válogatott más szállodába költözik, legközelebb a brazil csapattal találkozik a középdöntőben, amely egyetlen ponttal jutott tovább. A dél-amerikaiak után sorrendben a lengyelekkel és a spanyolokkal játszik majd a magyar együttes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.