Kisbenedek Attila / AFP
Sport

Keményen beleszállt a Győr edzőjébe a Siófoknál megbukott kollégája

A női kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi fordulójában a Győr 32-32-es döntetlent játszott a dán Odense otthonában, amivel 47 mérkőzésere nyújtotta a veretlenségi sorozatát az európai kupában.

Kapcsolódó
Ötgólos hátrányból mentette döntetlenre BL-rangadóját a Győr
Az őrült nagy hajrának köszönhetően nem szakadt meg a 47 mérkőzésből álló veretlenségi szériája a csapatnak.

A meccs után a dán sportsajtóban téma volt a Győr légiósának, Anne Mette Hansennek a helyzete, aki idén kevés játékidőt kap a magyar klubban. A 26 éves balátlövő azt nyilatkozta, még két évig szól a szerződése Győrben, de egyelőre nem tudja, mi lesz vele, az is lehet, hogy váltani fog.

A témában megszólalt a dán kéziedző, a korábban Siófokon is dolgozó, jelenleg a dán TV3 Sport szakkommentátoraként tevékenykedő Christian Dalmose is, aki meglehetősen kritikus volt Danyi Gáborral, a Győr trénerével, akit tehetségtelennek titulált amiatt, ahogy a Hansen-ügyet kezeli.

Danyi egyébként az idény végén elhagyja a Győrt, és Siófokon folytatja, ott, ahol Dalmose egy idényt töltött, de csalódást okozott: a vezetőség a dobogóra várta a csapatot, amely csak nyolcadik lett a 2015-2016-os bajnokságban.

A kiemelt képen Danyi Gábor látható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.