Sport

A horvátok legjobbja a magyarverésről: Kitettük a pályára a szívünket

Bo Amstrup /MTI/Ritzau/EPA
Bo Amstrup /MTI/Ritzau/EPA

Meglepetésre 24-22-re kikapott a magyar kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság C csoportjának nyitófordulójában a horvátok ellen.

Kapcsolódó
Vereséggel kezdett a női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Engedékeny védekezés mellett dadogtak a támadások, megbüntetett minket a koronavírus miatt megtépázott ellenfelünk.

Már az első félidőben is gyengécske játékkal rukkoltak elő a mieink, de ekkor még fej-fej mellett haladtak a csapatok. A második félidőben nem javulta a játéka a magyaroknak és egy tízperces gólcsend után nem maradt idő és esély egyenlíteni. Míg mi búslakodunk, a horvátok persze nagyon boldogok, mivel kilenc játékos sem állt a csapat rendelkezésére sérülés, vagy koronavírusos megbetegedés miatt.

„Köszönjük azoknak, akik hittek nekünk! Remek este a mai, kiváló eredményt értünk el, gratulálok a lányoknak, akik mögött nagyon nehéz napok állnak. Rettentő boldogok vagyunk” – idézi Nenad Sostaric szövetségi kapitányt a hrs.hr.

A mérkőzés egyik legjobbja, Camila Micijevic is megszólalt a napilapnak, a négy gólpasszt jegyző és négy találtot szerző kézis szerint a szív diadalát aratta a horvát csapat.

Had kezdjem azzal, hogy az egész csapat nevében köszönöm minden szurkolónknak, hogy mellettünk állnak, tudjuk, hogy sokan vannak. Reméljük, büszkék vagytok ránk ma este. Fenomenálisan játszottunk, a legjobbunkat nyújtottuk. Kitettük a pályára a szívünket és meglett az eredménye

– mondta Micijevic.

A magyar válogatott legközelebb vasárnap játszana Szerbiával, de a feltételes módra azért van szükség, mivel már a pénteki meccset halasztani kellett két koronavírusos eset miatt, így nincs garancia rá, hogy lesz meccs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik