Sport

Visszavágtak a svédek a női kézilabda-válogatottnak

Bjorn Larsson Rosvall / MTI / EPA
Bjorn Larsson Rosvall / MTI / EPA

A magyar női kézilabda-válogatott 31-25-re kikapott Svédország vendégeként Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésen.

A svédek az elmúlt években remekül szerepeltek a nagy tornákon: a 2014-es Európa-bajnokságon harmadikok, a 2016-os olimpián negyeddöntősök, egy évvel később a világbajnokságon negyedikek voltak.

Támadásban és védekezésben is hatékonyabban, pontosabban kezdtek a házigazdák. A magyarok két büntetőt, illetve több ziccert is kihagytak, ezért a szakmai stáb már a kilencedik percben időt kért (6-2). A rövid szünet után három magyar, majd három svéd gól következett, és bár egyenlíteniük nem sikerült a vendégeknek, Klujber Katrin vezérletével szorossá tudták tenni az állást (12-11).

A második félidőt egy 5-1-es sorozattal kezdték a svédek, ezért a magyar kapitánypáros, Danyi Gábor és Elek Gábor hét perc után ismét időt kért, ám számottevő változást ez sem hozott.

Voltak időszakok, amikor a magyarok játéka mindkét kapu előtt szétesett, a skandinávok szinte tetszés szerint dobták góljaikat, gyorsindításból például összesen 14 alkalommal voltak eredményesek.

A svédek legeredményesebb játékosa Carin Strömberg és Elin Hansson volt négy góllal. A két együttes 27. egymás elleni találkozóján 18 magyar siker és négy döntetlen mellett ötödször nyertek a svédek.

„Nincs világvége-hangulatunk, és ezt nem azért mondom, mert nem bánkódunk. Soha nem jó kikapni, de ma is meghatározott feladatokat próbálunk előre megbeszélt felállásban” – nyilatkozta az egyik szövetségi kapitány, Danyi Gábor a Sport Televízióban.

Hozzátette, próbálnak olyan információkat kapni, amire eddig nem volt lehetőségük, hiszen a csapatnak ez volt a második mérkőzése idén. A Győri Audi ETO KC vezetőedzője kijelentette: be kell látni, hogy ezúttal támadásban és védekezésben is eredményesebbek voltak a svédek, ám ez a meccs is hasznos és tanulságos volt.

Danyi rávilágított, hogy fizikálisan nagyon komoly fölényben volt az ellenfél, ezért magyar részről nagyon sok energiát felemésztett a védekezés. Hozzáfűzte, játékosaik a legtöbbször középen támadtak, nem használták a széleket.

Nem kérdés, hogy tudunk és fogunk is ennél jobban játszani

– hangsúlyozta az edző.  A két együttes szombaton is megmérkőzött egymással, akkor a magyarok 28-27-re nyertek.

Kapcsolódó
Szétrobbant a kosárpalánk a magyar kézilabda-válogatott feje fölött
Életveszélyes balesetet szenvedhetett volna a kézilabda-válogatott kapusa.

A dániai Európa-bajnokságon a magyar együttes a koldingi C csoportban jövő pénteken Horvátországgal, vasárnap Szerbiával, majd december 8-án a világbajnok Hollandiával játszik. A csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe.

felkészülési mérkőzés:

Svédország – Magyarország 31-25 (12-11)
a magyar gólszerzők: Klujber 7, Lakatos 4, Tóth E. 3, Tomori, Faluvégi 2-2, Szöllősi-Zácsik, Schatzl, Márton, Kácsor, Háfra, Lukács, Helembai 1-1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik