Sport koronavírus

Aggódnak a koronateszt miatt a magyar kézisek Eb-meccseinek színhelyén

Ugyan a szervezők a koronavírus-járványra hivatkozva úgy döntöttek, nem rendezik meg a december 4-6-a közötti, lillehammeri északisí-világkupát, ez nem jelenti azt, hogy Norvégiában minden sporteseményt elhalasztanak, mondta Abid Raja kulturális, esélyegyenlőségi és sportminiszter.

A Győrt hibáztatja az Eb-ről lemaradó kézis
A kispadról nem lehet odaférni az Eb-keretbe.

Mindez a női kézilabda Európa-bajnokság miatt fontos kérdés, elvileg ugyanis december 3-20-a között Norvégia és Dánia közösen rendezhetné az eseményt. Azonban a szigorú koronavírus-szabályok miatt egyelőre kérdéses, hogy Trondheim vállalja-e a házigazda szerepét.

A korábbi öt város helyett már csak kettőben bonyolítanák le a mérkőzéseket, a magyarok C csoportja és a norvégok D csoportja lenne Trondheimben.

Az EHF jövő keddig szabott határidőt, hogy választ kapjon, Norvégia hajlandó-e részt venni a rendezésben, erősítette meg Erik Langerud, a helyi szövetség főtitkára.

Közben Tove Rösstad, a helyi egészségügyi hatóság vezetője aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a fertőzés próbára teheti a tesztelés kapacitását.

Egy pozitív eset miatt két válogatottat is kirúghatnak a kézi-Eb-ről
Igazi káosz vár a decemberi női Európa-bajnokság résztvevőire.

„Most még nincs teljesen tisztázva, de ha az Európa-bajnokságot Trondheimben rendezik, akkor fennáll egy bizonyos kockázat, hogy a résztvevők egy részében már ott lappang a vírus. Bár 72 órával korábban negatív eredményt értek el, mégis inkubációs fázisban lehetnek. Igaz, ezt a városban nem terjeszthetik, hiszen buborékban lesznek” – nyilatkozta.

Amitől jobban fél, hogy a tesztelés meghaladja majd a képességeiket.

A múlt héten 8500 tesztet végeztünk, ez volt a legtöbb, amit valaha meg tudtunk csinálni hét nap alatt.

Az Eb alatt becsléseink szerint valamivel több, mint 4000 tesztet fognak elvégezni. A kapacitásunk már most nagy nyomás alatt áll az elmúlt hetek növekedése miatt” – tette hozzá.

A csütörtök délutáni cikk szerint Trondheimben 684 ember produkált pozitív mintát, de csupán hatan kerültek be a Szent Olav Kórházba.

Kiemelt fotó: A trondheimi csarnok két csoportnak is színhelye lenne (Ehf-euro.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik