Sport

A Győr másodszor játszott döntetlent a BL-ben

Korábban a témában:

A címvédő Győri Audi ETO KC 25-25-ös döntetlent játszott a francia Brest Bretagne otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.

A vendégek közül ezúttal Laura Glauser és Puhalák Szidónia hiányzott sérülés miatt. Mindkét csapat nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre, így az első félidőben végig szoros volt az állás. Támadásban valamivel pontosabbak voltak a franciák, ezért a győriek egyszer sem tudták átvenni a vezetést, de remekül tartották magukat, így szünetben döntetlen volt az eredmény, írja az MTI.

A második félidő két magyar góllal kezdődött, ám a nagy lendülettel játszó Brest egy 7-1-es sorozattal fordított. Ekkor már 16 eladott labdánál tartottak a vendégek, akik két emberelőnyös időszakot is elveszítettek. Mivel nem akadt náluk kiemelkedő egyéni teljesítmény, már-már kilátástalan helyzetbe kerültek, de a hazaiak egymás után kétszer eladták a labdát, ezért némileg elbizonytalanodtak, ezt kihasználva a Győr egy 4-0-s szériával felzárkózott.

Az utolsó előtti percben egy gyors ellenakció végén egyenlített az ETO, majd a győzelemért támadhatott, de nem járt sikerrel, és mivel az utolsó akciót a Brest is elrontotta, döntetlennel zárult a meccs.

A mezőny legeredményesebb játékosa a házigazdákat erősítő szlovén Ana Gros volt, aki 15 lövésből tíz gólt szerzett. A győrieknél Lukács Viktória, Estelle Nze Minko és Anne Mette Hansen egyaránt négy találattal zárt. A két csapat ötödik alkalommal találkozott egymással, három győri siker mellett ez volt a második döntetlen.

A jövő hétvégén szünet lesz a BL csoportkörében, az egy győzelemmel és két döntetlennel álló ETO legközelebb október 10-én lép pályára, amikor a dán Odense HB együttesét fogadja. A győriek a BL-ben rekordot jelentő 40 mérkőzésből álló veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek, ami 2018 januárja óta tart.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.