Tíz góllal kikapott a korábbi olimpiai ezüstérmes csapata, másnap felmondott

Korábban a témában:

A női NB I-ben szereplő Alba Fehérvár KC csütörtökön 34–24-re kikapott a Boglári Akadémia-SZISE vendégeként.

Deli Rita lemondott vezetőedzői posztjáról! https://www.albakezi.hu/index.php?pg=news_3_3309

Közzétette: Alba Fehérvár KC – 2020. szeptember 25., péntek

A fehérvári csapat még 21-20-ra vezetett, amikor jött az összeomlás, kétszer is 6-0-s szériát produkáltak a hazaiak, így alakult k a végén a kínos vereség. Nem is maradt következmények nélkül az eset, ugyanis az Alba vezetőedzője, Deli Rita pénteken beadta a felmondását.

Bár új, formálódó csapatunk van, és még a szezon elején járunk, a tegnapi mérkőzés egyértelművé tette számomra, hogy a jelen helyzetben új impulzusokra van szüksége a csapatnak, ezért a döntésemet a klub vezetőivel egyeztetve lemondtam a vezetőedzői pozícióról. A lányoknak és Krisztiánnak nagyon sok sikert, szurkolóinknak – akiktől rengeteg szeretet kaptunk az évek folyamán – sok örömöt kívánok a továbbiakban

– idézte a klub honlapja Deli Ritát.

A játékosként olimpiai ezüstérmes, 118-szoros válogatott szakvezető 2016. március 3-án a Siófok KC ellen 29-23-ra megnyert mérkőzésen mutatkozott be az Alba kispadján. Irányítása alatt, az elmúlt öt idényben kétszer juttatta ki a fehérvári együttest a nemzetközi kupaporondra, a 2016/2017-es sorozatban a csapatát az EHF Kupa csoportkörébe vezette.

Deli Rita helyét eddigi másodedzője, Józsa Krisztián veszi át.

Kiemelt kép: albakezi.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.