A 33 éves skót játékos előzőleg tavaly januárban, az Australian Openen vívott Grand Slam-meccset, majd könnyeivel küszködve bejelentette, hogy hamarosan visszavonul.
A csípőműtéte azonban jól sikerült, még 2019-ben edzésbe állt, kedden pedig 4 óra 39 perces csatában 4:6, 4:6, 7:6, 7:6, 6:4-re legyőzte a japán Nisioka Josihirót, akinek a harmadik szettben brékelőnye, a negyedikben pedig mérkőzéslabdája volt.
A Guardian azt írta, a papírforma szerint Murraynek már a következő, hazafelé tartó gépen kellene ülnie, de ő csak kacagott az esélyeken és továbbjutott.
Murray a mérkőzést követően elmondta, tartott attól, hogy hosszú meccsre kényszerük, hiszen régen játszott legutóbb.
„Fáradt vagyok, és a két nagylábujjam nagyon rossz állapotban van” – nyilatkozta. Hozzátette, az orvosok csak vészhelyzet esetén utalhatják ki a jégfürdőt, de reméli, azért beleülhet egy kicsit.
Számomra ez most vészhelyzet
– jegyezte meg.
A háromszoros Grand Slam-győztes játékos következő ellenfele a kanadai Felix Auger-Aliassime lesz, akivel korábban még sohasem találkozott, és aki első meccsén négyszettes csatában verte 6:3, 6:7, 7:6, 7:6-ra a brazil Thiago Moura Monteirót.
Kiemelt fotó: Al Bello/Getty Images/AFP