Sport

Jól kezdett, végül szettet sem nyert Balázs Attila a US Openen

Balázs Attila számára az első fordulóban véget ért a US Open, miután három szettben kikapott a kazah Mihail Kukuskintól. A magyar teniszező most először játszott egy Grand Slam-torna főtábláján.

Nem úgy indult pedig a mérkőzés, hogy a 31 éves Balázs végül egy játszmát sem fog Kukuskin ellen, ugyanis 4:1-re vezetett az első szettben, de aztán egyre több hibával játszott, amit a kazah ki is használt, így zsinórban öt megnyert gémnek köszönhetően előnybe került.

Balázs Attila a második játszmában 4:3-as vezetésnél brékelni tudott, majd két labdára volt a szettgyőzelemtől, de kettős hibákat ütött, így végül Kukuskin ezt a felvonást is behúzta 7-5-re. A harmadik játszmában a magyar játékos viszonylag hamar brékhátrányba került, amit aztán már nem is tudott ledolgozni, így végül 2 óra 18 perc alatt kikapott.

Balázs sok hibával játszott, 44 ki nem kényszerített hibája volt a mérkőzésen (ellenfelének 23), valamint volt kilenc kettős hibája is.

Djokovic sima győzelemmel kezdett

A világelső Novak Djokovic könnyed győzelemmel mutatkozott be. A18. Grand Slam-diadalára hajtó szerb sztár a bosnyák Damir Dzumhurral meccselt, kevesebb mint két óra alatt, három sima játszmában nyert.

Djokovichoz hasonlóan a negyedik kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz és az ötödik helyen rangsorolt, német Alexander Zverev is sikerrel vette az első akadályt.

A 9. helyen rangsorolt argentin Diego Schwartzman kétszettes előnyről és két meccslabdáról kapott ki a brit Cameron Norrie-tól, csaknem négy óra alatt. A 16. kiemelt John Isnernek 52 ász is kevésnek bizonyult a szintén amerikai Steve Johnson ellen.

A nőknél a torna 2018-as győztese, a japán Oszaka Naomi megszenvedett honfitársával, Doj Miszakival, akit csak három szettben tudott felülmúlni. A negyedik kiemelt játékos szombaton kisebb sérülés miatt lépett vissza a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett torna döntőjétől, ez viszont nem zavarta hétfőn a US Openen.

US Open, 1. forduló (64 közé jutásért)

Mihail Kukuskin (kazah)-Balázs Attila 6:4, 7:5, 6:4

 

férfiak:
Djokovic (szerb, 1.)-Dzumhur (bosnyák) 6:1, 6:4, 6:1
Cicipasz (görög, 4.) – Ramos-Vinolas (spanyol) 6:2, 6:1, 6:1
Zverev (német, 5.)-Anderson (dél-afrikai) 7:6 (7-2), 5:7, 6:3, 7:5
Goffin (belga, 7.)-Opelka (amerikai) 7:6 (7-2), 3:6, 6:1, 6:4
Norrie (brit)-Schwartzman (argentin, 9.) 3:6, 4:6, 6:2, 6:1, 7:5
Shapovalov (kanadai, 12.)-Korda (amerikai) 6:4, 4:6, 6:3, 6:2
Garín (chilei, 13.)-Blanch (amerikai) 4:6, 5:7, 6:4, 6:4, 6:2
Johnson (amerikai)-Isner (amerikai, 16.) 6:7 (5-7), 6:3, 6:7 (5-7), 6:3, 7:6 (7-3)
Fritz (amerikai, 19.)-Köpfer (német) 6:7 (7-9), 6:3, 6:2, 6:4
Carreno Busta (spanyol, 20.)-Jaszutaka (japán) 4:6, 6:3, 1:6, 6:3, 6:3
Hurkacz (lengyel, 24.)-Gojowczyk (német) 6:3, 6:4, 6:4
Krajinovic (szerb, 26.)-Ymer (svéd) 6:2, 7:6 (7-3), 6:3
Struff (német, 28.)-Martinez (spanyol) 6:0, 7:5, 6:4
Mannarino (francia, 32.)-Sonego (olasz) 6:1, 6:4, 2:6, 6:3
Simon (francia)-Szafvat (egyiptomi) 6:1, 6:4, 6:4
Nakasima (japán)-Lorenzi (olasz) 6:3, 6:2, 7:6 (7-3)
Krueger (amerikai)-Sousa (portugál) 3:6, 6:2, 7:5, 6:3
Sock (amerikai)-Cuevas (uruguayi) 3:6, 6:4, 6:2, 4:6, 7:6 (7-2)
Cressy (amerikai)-Kovalik (szlovák) 6:1, 2:6, 6:4, 6:4
Vu (dél-koreai)-Kwiatkowski (amerikai) 3:6, 7:6 (7-4), 6:1, 6:2
Giron (amerikai)-Polmans (ausztrál) 6:4, 6:7 (5-7), 3:6, 6:4, 6:2
Berankis (litván)-Gaio (olasz) 7:6 (7-3), 4:6, 6:4, 6:4
Harris (dél-afrikai)-Cecchinato (olasz) 6:4, 7:5, 6:2
Edmund (brit)-Bublik (kazah) 2:6, 7:5, 7:5, 6:0
Coric (horvát, 27.)-Andujar (spanyol) 7:5, 6:3, 6:1
Thompson (ausztrál)-Travaglia (olasz) 6:3, 6:4, 4:6, 6:2
Coria (argentin)-Jung (tajvani) 2:6, 4:6, 6:2, 6:1, 2:0-nál Jung feladta
Davidovich Fokina (spanyol)-Novak (osztrák) 3:6, 6:4, 6:3, 1:6, 6:0
Geraszimov (fehérorosz)-Lajovic (szerb) 6:1, 4:6, 6:4, 6:4
Londero (argentin)-Donszkoj (orosz) 6:3, 6:3, 7:5

 

nők:
Oszaka (japán, 4.)-Doj (japán) 6:2, 5:7, 6:2
Martic (horvát, 8.)-Martincova (cseh) 5:7, 6:2, 6:4
Ribakina (kazah, 11.)-Zavacka (ukrán) 6:3, 6:0
Kontaveit (észt, 14.)-Collins (amerikai) 5:7, 6:2, 6:2
Jasztremszka (ukrán, 19.)-Sharma (ausztrál) 6:3, 6:7 (4-7), 7:6 (7-2)
Putyinceva (kazah, 23.)-Montgomery (amerikai) 6:1, 6:3
Linette (lengyel, 24.)-Inglis (ausztrál) 6:1, 4:6, 6:4
Brady (amerikai, 28.)-Blinkova (orosz) 6:3, 6:2
Sevastova (lett, 31.)-Gauff (amerikai) 6:3, 5:7, 6:4
Flipkens (belga)-Peterson (svéd, 32.) 7:6 (7-1), 6:4
Brengle (amerikai)-Rodionova (ausztrál) 6:2, 6:2
Giorgi (olasz)-Van Uytvanck (belga) 2:6, 6:1, 7:5
Bondarenko (ukrán)-Kiick (amerikai) 3:6, 6:3, 6:1
Juvan (szlovén)-Arconada (amerikai) 6:4, 7:6 (7-2)
Flipkens (belga)-Peterson (svéd, 32.) 7:6 (7-1), 6:4
Pegula (amerikai)-Bouzková (cseh) 3:6, 6:2, 7:6 (7-3)
Friedsam (német)-Dolehide (amerikai) 6:2, 6:2
Kovinic (montenegrói)-Cabrera (ausztrál) 6:4, 3:6, 6:2
Kosztyuk (ukrán)-Kaszatkina (orosz) 6:1, 6:2
Kozlova (ukrán)-Osuigwe (amerikai) 6:3, 7:5
Bellis (amerikai)-Korpatsch (német) 6:7 (13-15), 6:3, 6:2
Lapko (fehérorosz)-Golubic (svájci) 1:6, 7:6 (7-2), 6:2
Rogers (amerikai)-Hromacseva (orosz) 6:2, 6:2
Ka. Pliskova (cseh, 1.)-Kalinyina (ukrán) 6:4, 6:0
Kvitova (cseh, 6.)-Begu (román) 6:3, 6:2
Vondrousova (cseh, 12.)-Minnen (belga) 6:1, 6:4
Kerber (német, 17.)-Tomljanovic (ausztrál) 6:4, 6:4
Mladenovic (francia, 30.)-Baptiste (amerikai) 7:5, 6:2
Szasznovics (fehérorosz)-Di Lorenzo (amerikai) 2:6, 7:6 (8-6), 6:0
Gracseva (orosz)-Badosa (spanyol) 6:4, 7:5
Garcia (francia)-Paolini (olasz) 6:3, 6:2

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik