Sport

Babos Tímeát a családja ösztönzi leginkább

Családját tartja első számú inspirációnak Babos Tímea, akinek a női teniszversenyeket szervező WTA továbbított honlapján rajongói kérdéseket.

A 27 éves játékos egy válaszában elárulta, neki is vannak meccsek előtt bevett szokásai, általában ugyanazt eszi, és a csapatával együtt próbál rápihenni a mérkőzésre.

„A legnagyobb inspirációt a családom jelenti, édesapám, édesanyám és a nővérem ösztönöz a leginkább. Sokat segítenek nekem, és nélkülük nem jutottam volna el idáig, ők a példaképeim” – mesélte el egy másik érdeklődőnek a videointerjúban.

A kérdezz-felelek játékba váratlanul bekapcsolódott párospartnere, Kristina Mladenovic is, aki tréfásan azt tudakolta, milyen jó és rossz dolgok történnek a pályán, amikor együtt játszanak. Babos mosolyogva elmondta, tökéletes a kapcsolatuk, így nincsenek rossz dolgok. Hozzátette, remekül kiegészítik egymást, és sokat segítenek egymásnak a pályán és azon kívül is.

Az edzésekről szólva a párosban háromszoros Grand Slam- és világbajnok teniszező kifejtette, az előszezonban napi négy-öt órát teniszezik és három órát kondizik. A versenyek közben csak napi egy tréningje van. A teniszen kívül szívesen űzi az ökölvívást, labdarúgást, kerékpározást és a futást is.

Egy ifjú rajongójának elmondta:

Ha újra 15 éves lennék, akkor erősíteném magamban a hitet, az elszántságot és az önbizalmat, hogy mindig küzdjek az álmaimért.

Babos Tímea arról is beszélt, hogy a Grand Slam-versenyeket leszámítva a kedvenc tornája és városa Róma, mert az életét Magyarországon kívül csak Olaszországban tudná elképzelni.

Az elsőszámú magyar játékos pályafutása csúcspontjaiként párosban az első GS-diadalt, az első világbajnoki címet és a világelsőséget, míg egyéniben a tornagyőzelmeit, illetve a top 25-ös világranglista-helyezést nevezte meg.

Forrás: MTI

Kiemelt fotó: Vladimir Astapkovich / Sputnik / Sputnik via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik