Sport koronavírus

Babos Tímea szerint a jelenlegi körülmények között értelmetlen versenyezni

A szerdai nap folyamán bejelentette a férfi és női teniszezők versenyeit szervező ATP és WTA, hogy augusztusban újra profi tornákat rendeznek.

Augusztusban kezdődik újra a profi teniszszezon
Előbb a nők, majd a férfiak térnek vissza a teniszpályákra.

A bejelentésben kiemelték a szervezők, hogy részben azért tér vissza a sportág, mert a játékosok nagyon várják már az újabb meccseket. A jelek szerint azonban nem végeztek alapos mérést, Babos Tímea szerint ugyanis vállalhatatlanok a körülmények. Az M1 aktuális csatornán kifejtette a párosban háromszoros bajnok játékos, hogy

  • a tervek szerint kizárólag reptéri hotelekben szállhatnának meg a teniszezők, onnan egyből a pályára utazhatnának csak, a létesítményekben pedig nem állna rendelkezésükre se öltöző, se étterem, sem pedig pihenőszoba.
  • Amellett, hogy nézők nélkül kellene játszaniuk, a versenyre is csak egyetlen ember kísérhetné el, azaz a stábja nem utazhatna vele,
  • minden nap koronavírus-teszten kellene átesnie a játékosoknak, ami ha pozitív eredményt hoz, akkor az automatikus kiesést és természetesen karantént von maga után.

Babos azért hozzátette, augusztusig még változhatnak a körülmények, ő pedig a szakmai stábjával és családjával közösen dönt majd a folytatást illetően.

Kiemelt kép: Brenton EDWARDS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik