Sport koronavírus

Egy szuperfertőző miatt terjedhetett a koronavírus a magyar úszók között

Abban bízom, hogy a tokiói olimpiáig úrrá leszünk a helyzeten

– nyilatkozta a Nemzeti Sportnak adott interjúban Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Merkely szerint a koronavírus-járvány miatt a mostani feltételekkel nem kivitelezhető az olimpia, de van remény, mert a vakcinán már dolgoznak, és lehet olyan forgatókönyv is, hogy a vírus „leszokik az emberről”.

A magyar úszók között több koronavírusos is volt, ami meglepte Merkelyt.

Lehetett közöttük egy szuperfertőző, vagyis egy ember fertőzte meg a többséget. A szuperfertőzőket kell nagyon hamar elkülöníteni – ez a védekezés legfontosabb eleme most. (…) Az úszók közül szinte mindenkinél könnyű lefolyású volt a betegség, vagyis van védettségük, csak nem olyan jelentős: nincs olyan mennyiségű antitest a szervezetükben, hogy másnak is tudjanak adni belőle.

– magyarázta a SOTE rektora.

Szerinte egy úszó számára az egy hónapos kihagyás azt jelenti, hogy nagyjából három hónap alatt tudja utolérni magát, így Hosszú Katinka 4-6 hónap alatt kerülhet ismét csúcsformába.

„Jelenleg csak veszélyhelyzet van, tankönyvi értelemben már nincs járvány. Arra kell figyelnünk, hogy megakadályozzuk az esetleges fertőzés átadását, és körültekintőbben kell élnünk, vagyis a korábbiakhoz képest kevesebb emberrel célszerű találkoznunk, zárt térben maszkot kell hordanunk.

A Covid-járvány most igazi kihívás nekünk, bár a nyugat-európai és amerikai kollégáimmal egyetértve én azt mondom, az influenza sokkal nagyobb kárt okoz a világban. Viszont jelenleg a Covid okozza a problémát – biztos, hogy sokkal több emberéletet követel az influenzavírus, de azt többé-kevésbé ismerjük, és nem félünk tőle. No meg van ellene használható vakcina. Az influenzavírus időről időre módosul, de az ehhez értők azt mondják, a Covid stabil vírus, ami azt is jelenti, hogy ha megszületik a vakcina, ugyanúgy ki tudjuk majd zárni az életünkből, ahogyan a kanyarót is kizártuk.

– mondta Merkely, aki szerinte még a 2021-es év is a vírus ittléte és nem ittléte körül forog majd, ezért fel kell készülnünk a második hullámra.

A kiemelt képen a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított Covid Ortopéd-Traumatológiai Osztály dolgozói láthatók a fővárosi Szent János Kórházban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik