Négyen voltunk, szembejött egy busz, és elütött minket
– nyilatkozta az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor az RTL Híradónak a Margitszigeten történt balesetükről.
A bringás edzést tartó gyorskorcsolyázók közül Liu mellett Jászapáti Petra, Krueger Cole és Oláh Bence is bukott, előbbi kettőt a Sportkórházban meg kellett vizsgálni, de nem mutattak ki náluk törést. Liu az RTL-nek azt nyilatkozta, a csuklója zúzódott, úgyhogy jegeli, hogy gyógyuljon.
A baleset akkor történt, amikor a busz egy sövénynyíró gépet került, és bár Liuék láttak az érkező járművet, sem helyük, sem idejük nem volt kikerülni.
A BKK egy közleményt adott ki még szerda este, amelyben az állt, a buszvezető valószínűleg hibázott, de a sportolók szabálytalanul, egymás mellett közlekedtek.
Tudom garantálni, hogy nem egymás mellett, hanem egymás mögött mentünk. Próbált a Petra is kikerülni engem, de már nem tudott, mert ott volt a busz, ezért csapódott neki
– mondta Liu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szabálysértési eljárást indított az ügyben, és az RTL Híradója úgy tudja, beszerzik a környékbeli térfigyelő kamerák felvételét is.
Kiemelt kép: ARIS MESSINIS / AFP