Sport koronavírus

Nem vállalja az élvonalat az egyik vízilabdacsapat

Nem tudja vállalni a jövőben a férfi vízilabda ob I-s szereplés feltételeit az AVUS Szombathely.

A vlv.hu szakportál hétfőn számolt be arról, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került klub legalább egy évre visszavonul, és a 2020/21-es idényt az ob I/B-ben kívánja megkezdeni.

Ennyi volt a pólószezon, elmarad a bajnokavatás
Minden versenysorozatát törölte a Magyar Vízilabda Szövetség.

Bánfi Péter ügyvezető elnök elmondta, ugyan a város önkormányzata továbbra is mellettük van, de a járvány okozta gazdasági helyzet kihat rájuk, és a pályalehetőségeik is olyan mértékben korlátozottá váltak, hogy ez nem teszi lehetővé a legmagasabb osztályban való szereplést.

A felkészülés lehetőségei sincsenek meg, és jelenleg nem engedhetjük meg magunknak anyagilag egy ob I-es csapat működtetését

– nyilatkozta Bánfi. Hozzátette, a játékosok fizetésének felét tudják folyósítani június 30-ig.

Egerben mindenkinek felmondtak, fizetésképtelen a pólóklub
Egyelőre nem tudni, ezzel meghalt-e a vízilabda a városban.

„Néhány idősebb játékossal még folynak a tárgyalások, szeretnék őket megtartani, ennek feltételeit talán meg tudjuk teremteni, továbbá két-három most érettségiző, az ifjúsági korosztályból kiöregedett játékosra számítok, ha ők máshol nem kapnak lehetőséget. A saját nevelésű játékosainkat próbáljuk mindenképpen itt tartani, nem szombathelyi játékosunk talán kettő-három lesz csak” – tette hozzá.

Fél lábbal is jobb volt mindenkinél a magyar póló világklasszisa
Halassy Olivér igazi közege a víz volt, ha kellett, hatalmas pofonokat is kiosztott.

A szombathelyi AVUS 2016-ban az ob II-t, egy évvel később az ob I/B-t nyerte meg, így jutott fel a legmagasabb osztályba. Az ob I-ben meglepően jól helytállt Matajsz Márk gárdája, előbb a 13., majd a 12. helyen végzett.

A mostani, félbeszakadt bajnokságban négy csapatot előztek meg az alsóházban, amikor a koronavírus-járvány miatt leállt a sportélet.

Kiemelt fotó: aligator.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik