Sport

Magyar vízilabdázókkal marad életben az OSC

A főszponzor kiszállása után nehéz helyzetbe került OSC, ám a Magyar Nemzet cikke szerint korántsem olyan vészes a helyzet, mint amire a legtöbben számítottak. A Vasas vízilabdacsapatához átpártoló A-Híd Vad Lajos vezetőedzővel költözik Angyalföldre, azonban az eredeti tervekkel ellentétben egyedül.

Valóban megyek a Vasasba, de egyelőre úgy tűnik, hogy egyedül. Úgy tudom, mindenki vagy majdnem mindenki marad a Kondorosi úton, még Burián Gergő is, pedig ő már elígérkezett a Vasashoz. Aztán mégis marad

– idézi a Magyar Nemzet Vad Lajost.

Az OSC-nél marad Erdélyi Balázs, de a távozó magyar válogatott klasszisok, Hárai Balázs és Manhercz Krisztián sem a Vasas játékosa lesz. Előbbi kapcsán a Szolnok szakmai igazgatója, Kovács István tárgyalt a pólóssal, de mint elmondta, nem próbálták minden áron megszerezni a játékost. Kovács azt is elárulta,

a hazai vízilabdás közeg összezárt, és a maguk módján segítették a klubok a főszponzor nélkül maradt OSC-t.

Az OSC a jelek szerint ugyan színmagyar, talán állíthatjuk, meggyengült csapattal, de talpon fog maradni az érvágás után is. A Vasas kerete ezzel szemben még erősen képlékeny és a szolnoki igazgató szavaiból ítélve nem lesz teljesen zökkenőmentes ez a folyamat.

Kiemelt kép: oscwaterpolo.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik