Sport

Az OSC-től távozó főszponzor a jövőben Vasast támogatja

Komoly érvágást okozott az OSC Újbuda vízilabdacsapatnak, hogy a névadó szponzora, az A-Híd Zrt. elhagyta az egyesületet.

Így roppan össze pillanatok alatt egy topcsapat ma Magyarországon
Az OSC vízilabdacsapatának összeesése a sport-politika-gazdaság Bermuda-háromszögben.

Még ennél is nagyobb pofon a klubnak, hogy a következő szezontól a VasasPlaket férfi vízilabdacsapatot támogatja az A-Híd Zrt.

Apáthy Endréről köztudott, hogy több sportágat és sportolót is támogat Magyarországon a cégcsoportján keresztül, én magam is régóta jó sportbaráti viszonyban vagyok vele. A közelmúltban azzal keresett meg, hogy a következő szezontól távozik az OSC-től, de szeretne a vízilabdasportág támogatója maradni, így nyitott lenne arra, hogy a Vasasnál vállaljon szerepet.

– idézte az angyalföldi klub közleménye Markovits László klubelnököt.

Markovits hozzátette, az új névadó szponzor csatlakozásával komolyabb lehetőségeik nyílnak majd. A Vasas vezetőedzője az OSC eddigi trénere, Vad Lajos lesz, és bár a végleges játékoskeret a következő hetekben alakul ki, de a tervek szerint több válogatott vízilabdázó is a piros-kékeknél folytatja majd pályafutását.

Kiemelt kép: vasassc.hu/Vasas Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik