Sport

„A legbutább döntés, amit valaha láttam” – mondta a siófoki edző a szezon lezárásáról

Bár jól alakult a szezon a Siófok női kézicsapata számára, a koronavírus-járvány miatti leállást követően két döntés is hátrányosan érintette:

  • az EHF Kupában nem védheti meg a címét, mivel az európai szövetség lefújta a sorozatot,
  • a magyar bajnokságban pedig hiába állt jobban a Ferencvárosnál és volt esélyes a Bajnokok Ligája-szabadkártyára, lehet, hogy mégsem lehet majd ott a BL-ben.

A siófokiak távozó edzőjét, a norvég Tor Odvar Moent az előbbi nem lepte meg, mert nem volt realitása annak, hogy folytassák a nemzetközi kupasorozatot. Az MKSZ döntését viszont érthetetlennek tartja.

Az volt az év legnagyobb csalódása. A legbutább döntés, amit valaha láttam. Ha figyelembe vesszük, hogy máshol Európában hogyan jártak el, akkor azt kell mondani, hogy ez egy rossz döntés volt.

A szezon 70 százalékát lejátszották, aztán kihirdetik a teljes idény törlését, és azt mondják, hogy tulajdonképpen semmi sem történt, a korábbi szezon végeredménye a mérvadó. Egyszerűen érthetetlen ez a döntés számomra. Utána láttam néhány interjút, amelyben a szövetség néhány képviselője kifejtette, hogy azért döntöttek így, mert egy másik csapatban több magyar játékos szerepel. Ez őrület! Sajnos nem tudom ezt a döntést elfogadni” – mondta az M4-nek.

Kirsner Erika első nyilatkozatával olajat öntött a tűzre
A korábbi 138-szoros válogatott, BL-döntős szélsőnek új szerepkörében máris sikerült felkorbácsolnia az indulatokat.

Tor Odvar Moen szerint ugyan egy tollvonással sok mindent el lehet venni, de az emlékeket majd nem lehet. Ő maga azért tér haza két év után Norvégiába, mert az idős szülei közelében szeretne lenni, és úgy látja, hogy korábbi segítője, Bent Dahl jó választás a helyére.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik