Sport koronavírus

Kompenzációt kap a Szeged az eltörölt BL-szezon miatt

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kompenzációt fizet azoknak a férfi és női kluboknak, amelyek a koronavírus-járvány miatt meghozott döntések következtében lemaradnak a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről, írja az MTI.

Mikler Roland az EHF döntéséről: Felháborító, bízom benne, hogy ez valami áprilisi tréfa
A szegedieket érzékenyen érinti az európai szövetség döntése.

Az EHF végrehajtó bizottsága pénteken a férfiaknál törölte az egyenes kieséses szakaszt, a sorozatból így már csak a december 28-29-én sorra kerülő kölni négyes döntő van hátra a két csoport első két-két helyezettje, vagyis a Telekom Veszprém, a THW Kiel, a Barcelona és a Paris Saint-Germain részvételével.

A további tíz klub között összesen 250 ezer eurót (88,5 millió forint) osztanak szét.

A női BL budapesti négyes döntőjét az EHF reményei szerint szeptember 5-6-án rendezik, és ebben az esetben 3-án, csütörtökön kerül sor a negyeddöntőkre, ugyancsak a magyar fővárosban. Amennyiben ez az időpont nem tartható, akkor októberre halasztják a tornát, a negyeddöntőket törlik, a négyes döntőben pedig a két középdöntő-csoport első két-két helyezettje, vagyis a címvédő Győri Audi ETO KC, a francia Metz HB és Brest Bretagne, valamint a dán Esbjerg HB léphet pályára.

A negyeddöntő törlése esetén a kieső négy klub egyenként 25 ezer eurót (8,8 millió forint) kap.

A férfi és a női BL mostani idényéből hátralévő mérkőzéseken – szeptemberben, októberben és decemberben – minden játékosnak abban a csapatban kell pályára lépnie, amelyben a meccs idején szerepelni jogosult, vagyis akik idén nyáron klubot váltanak, azok az esetleges negyeddöntőben és a négyes döntőben már új csapatuk színeiben játszhatnak.

Az EHF végrehajtó bizottsága döntött arról is, hogy a férfi Európa-ligában – amely ősztől a második számú európai kupasorozat lesz – csak olyan csarnokokban lehet majd mérkőzéseket rendezni, amelyeknek mindkét hosszanti oldalán van lelátó.

Kiemelt fotó: Eurohandball.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik