Sport

Kapás sírt, Kozma a feleségét félti

Már négy magyar úszó jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. Bár a versenyeket elhalasztották, a válogatott tagjai tovább készülhetnének, ennek azonban több feltétele is van, az egyik az, hogy két negatív koronavírusteszt-eredményt kell felmutatniuk – Kapás Boglárka, Kozma Dominik, Horváth Dávid és Bohus Richárd esetében is a második teszt lett pozitív.

Újabb úszónk jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírustesztje
Szobatársa két negatív teszten van túl, viszont egy járványügyi szakember tanácsára vár.

A világbajnok és olimpiai bronzérmes Kapás az M1-nek azt mondta, hétfőn tudta meg az eredményt, akkor el is sírta magát.

Elárulta, hogy úgy tudja, másoknak is pozitív lett a második tesztje. Ő mostanra megnyugodott, a pozitív teszt pedig legfeljebb annyi változást hoz számára, hogy ő most már élelemért sem hagyhatja el a lakhelyét, és egyelőre tünetmentes.

A világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes Kozma Dominik is megerősítette az M1-nek, hogy pozitív lett a tesztje.

Vegyes érzésekkel fogadtam. Nem mondom, hogy nem vagyok tőle betojva. Féltem a feleségemet

–mondta a BVSC úszója, akinek nincs semmi baja, egyetlen tünetet sem produkál.

A magyar úszók közül többen is külföldi edzőtáborban jártak az elmúlt hetekben: Kapás Thaiföldön, Kozma és Bohus pedig Törökországban.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Ajánlott videó

Olvasói sztorik