Sport

Biztonsági lámpásba rejtik az olimpiai lángot

Több sportlapot, köztük a Nemzeti Sport című napilapot, a Képes Sportot és a Four Four Two havilapot sem hagyta érintetlenül a koronavírus-világjárvány.

A tokiói olimpia szervezői arról tákékoztattak, hogy a március 12-én hagyományos keretek köztt Olümpiában fellobbanott olimpiai láng, amelyet hétnapos görögországi váltófutás után a házigazda japánok március 19-én vették át az athéni Panathinaikos Stadionban, jelenleg Fukuokában örzik.

A láng március 20-án érkezett meg Japánba, ahol rögtön az első napon tömegjelenetek játszódtak le annak ellenére, hogy a kormány kérte, ne legyenek nagyobb csoportosulások a helyszíneken. A további napokon is hasonlóan nagy népszerűségnek örvendett a lángváltó, a helyieket nem igazán lehetett rávenni, hogy tartózkodjanak a futás helyszíni megtekintésétől.

A játékok halasztásáról szóló keddi döntés után a szervezők bejelentették, hogy a váltót törlik. A terv szerint a láng nem alszik ki, az olimpia jelképe marada remény szimbólumaként. Egyelőre Fukusimában őrzik, majd áprilisban Tokióba szállítják, ahol a városközpontban egy biztonsági lámpásban lesz, olyan helyen, ahol nem vonz nagy tömegeket.

A szervezők kitértek rá: a jövő évi lángfutás szervezésekor elsőbbséget élveznek majd azok, akik idén részt vettek volna a váltóban. A láng az eredeti tervek szerint 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert megtéve jutott volna el a nyitóünnepségig – írta az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

(Fotó: ARIS MESSINIS / AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik