Sport

Eldőlt, hogy elhalasztják a tokiói olimpiát

A japán miniszterelnök, Abe Sinzó azt mondta, megállapodott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, Thomas Bachhal arról, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják az idén nyáron esedékes olimpiát, amelynek Tokió adott volna otthont.

Az újkori olimpiák történetében halasztás még sosem történt, eddig csak olyanra volt példa, hogy törölték a játékokat,

1916-ban az első, 1940-ben és 1944-ben pedig a második világháború miatt maradt el az olimpia.

Abe kedden telefonon egyeztetett a NOB elnökével, és azt ajánlotta, hogy a halasztás lenne a legjobb döntés, amivel Bach is egyetértett, és a NOB hivatalos közleményben jelezte, hogy nem lesz olimpia idén.

Így az idei nyár mindkét nagy sporteseményét, a foci-Eb-t és az olimpiát is eltolták egy évvel.

Az elmúlt napokban több ország is jelezte, hogy ha marad a július 24. és augusztus 9. közötti időpontban az olimpia, akkor nem küld sportolókat Tokióba, az Amerikai Olimpiai és Paralimpiai Bizottság pedig levélben kérte a játékot elhalasztását.

Amerika nem akar olimpiát idén nyáron
Újabb sportnagyhatalom állt ki a halasztás mellett.

A NOB kanadai tagja, Dick Pound már hétfőn elárulta, hogy a halasztás lesz a végső döntés, de eddig a gazdasági szempontok többet nyomtak a latba, szakértők számítása szerint ugyanis 670 milliárd jenbe (1,9 billió forint) kerülne a tokiói olimpia és paralimpia elhalasztása a koronavírus-járvány miatt.

1,9 billió forintjába kerülne Japánnak az olimpia elhalasztása
Pedig nagyon afelé halad a dolog, hogy nem lesz idén nyáron olimpia.

Maguk a sportolók is bizonytalanok voltak a jelenlegi helyzet miatt, a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka például azt mondta, nem tudja, mire készüljön.

A mostani döntés már csak azért is indokolt volt, mert a vírus a közösségben, emberi érintkezések útján tud a leggyorsabban terjedni, márpedig a japánoknál a járványveszély ellenére rendre nagy tömeg gyűlt össze, hogy kövesse az olimpiai láng útját.

A NOB közleményében jelezte, bár az eseményre jövőre kerül sor, az olimpia elnevezése marad Tokió 2020.

Kiemelt kép: Behrouz MEHRI / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik