A vívás mellett főállású anyuka is, 11 és 5 éves lányával van otthon. Hogyan viseli az önkéntes karantént?
Sok cikket olvasok, talán át is estem a ló túlsó oldalára. Volt, ahol a járvány lefolyásával kapcsolatban fél évet jósoltak, nem csak 2-3 hónapot.
Ha az olasz vagy a spanyol helyzetet nézzük, láthatóan előtte állunk a legrosszabbnak.
Ezért szigorú vagyok magunkhoz. A bevásárlást, a logisztikát maszkban, szemüvegben, kesztyűben teszem. Igyekszem, hogy anyukámnak ne kelljen kimozdulnia nyilvános helyre. Viszont a napokban a legnagyobb kihívást mégsem ez, vagy az itthoni edzés, sokkal inkább az iskolai távoktatás jelenti. Vasárnap estig próbáltam az elavult számítástechnikai parkunkon futtatni a programot, eredménytelenül. Úgyhogy hétfőn már mobilon oldottuk meg. Leila lányom még csak ötéves, de Olivia már harmadikos és mivel Williams-szindrómás, vele külön is kell foglalkoznom. Egy átlagos hétköznapon is sokat ülünk a feladatok fölött, most kicsit még többet.
Az úszók, kajakosok elzárt edzőtáborokban edzenek. Hogy készülnek a vívók?
Minden vívó otthon van, mert egyrészt bezárt valamennyi terem, másrész vannak, akik kötelező házi karanténban kerültek a budapesti párbajtőr világkupán induló és mint utóbb kiderült, koronavírussal fertőzött kínai és dél-koreai vívók miatt. Otthon a mesteremmel nyilván nem találkozom, iskolázni nem tudok, és koránál fogva rá is kiemelten vigyázni kell. Ellenben folyamatosan kapom az erőnléti edzés- és lábmunkaterveket, ami 1,5-2 óra naponta. Olyan kemény, hogy izomlázam is van tőle. De minden rosszban van valami jó, a gyerekeim kedvet kaptak és részben velem csinálják, így vezetjük le az energiájukat. Egyébként tőlem nem áll messze az otthoni edzés, gyakran Kanadában is így oldom meg. Van egy kis szúrópárnám, teniszlabdám, amit felakasztok a csillár helyére és azt szurkálom. Lehet otthon lábmunkázni is. Egyedül az asszózás hiányzik. Az a fontos, hogy az izomzatom ne menjen el, folyamatosan megmaradjon a kellő dinamika.
Két évtizede él kétlaki életet férjével. Laurie Shong, a korábbi kanadai válogatott öttusázó, és párbajtőröző Kanadában lakik és dolgozik, ön a gyerekekkel Magyarországon él. Évente többször utaznak egymáshoz hosszabb időre. Mikorra tervezték a következő találkozót?
Az eredeti terv szerint Laurie tavasszal jött volna Magyarországra, mi pedig az olimpia után augusztusban utaztunk volna, hozzá. Hogy most hogy lesz? Mivel csak saját állampolgár repülhet haza, és én magyar vagyok, ő meg kanadai, egy időre mindenképpen megbénultunk. Konkrétan belegondolni sem merek, mikor találkozhatunk újra. Addig marad a Skype.
Feltételezem, álmodik a hetedik olimpiájáról, mert ha kijut, olimpiai részvétel tekintetében egyedülálló tettet hajt végre és magyar csúcstartó lesz.
Egyelőre nem gondoltam bele ebbe mélyebben, mert mindig a következő feladatra koncentrálok. Egyébként úgy tekintek rá, mint egy nemes, de immár távolabbi, az eredeti tervhez képest egy évvel későbbi célra. Ugyanis a helyzet nem csak a koronavírus miatt komplikált. A női tőrcsapat biztosította a helyét az olimpia nyolc indulója közt, de az még nyitott kérdés, hogy kik alkotják a csapatot Tokióban. Csak a ranglista első helyezettje automatikus utazó, a további részvevők kiléte Feczer Viktor szakágvezető és a Magyar Vívó Szövetség elnökségének szubjektív döntésén múlik.
A budapesti vb óta nem vett részt csak egyéni versenyeken, lényegében ön nélkül vívta ki a csapat az olimpiai részvételt.
Ez tény. Ezért is van, hogy hiába lettem egyéniben legjobb magyarként hatodik Kazanyban, hiába vagyok Kreiss Fanni mögött második a ranglistákon, egyáltalán nem biztos a helyem az utazók között. Pont a születésnapomon, március 12-én hajnalban indultunk volna Los Angelesbe a következő világkupa versenyre, ahol újabb világranglista pontokat szerezhettem volna. Akkor már itthon is egyre jobban fokozódott a járványhelyzet. Az utazás előtti nap hívtak a szövetségből, vállalom-e az utazást, vagy sem. Én nemmel szavaztam, de a többiek sem utaztak – végül törölték a versenyt is. Ezen kívül még két lehetőség lett volna, hogy a világ- és a hazai ranglistán is előttem lévő Fannit megelőzzem, a második helyről az elsőre lépjek és ranglista elsőként a saját kezembe kerüljön a sorsom, de az a világkupa és a hazai válogató a világjárvány miatt valószínüleg szintén elmarad. A kialakult helyzetben egyelőre nem tudom, hogyan tovább. Alighanem új válogató versenyeket írnak ki, de az is a jövő zenéje.
Mit gondol a fiatalokról?
Tehetségesek. A kapitány tavalyi döntését is megértettem, hogy a budapesti vb után inkább már nekik szavazott bizalmat. A jövő csapatát építette és nem támaszkodott tovább egy, az olimpia évében már 44 éves asszonyra. A Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra és Pásztor Flóra alkotta négyes azóta a kairói világkupán hatodik, a franciaországi Saint-Maurban negyedik, Katowicében hetedik lett és ezzel olyan helyzetbe hozták a magyar női tőrvívást, hogy bár Kazanyban nem a saját kezükben volt már a sorsuk, de a franciák a lengyelek legyőzésével mégis kikaparták Magyarország számára a gesztenyét, az olimpiai kvalifikációt. Ez vitathatatlan érdemük. Nyilván nem érzem azt, hogy bárhol is álljak a ranglistán, nekem automatikusan jár a tokiói repülőjegy. Meg kell harcoljak érte.
Tök mindegy hány éves az, aki legyőzi az ellenfelét, az a jobb. Ilyen szempontból a nemzetközi és a hazai ranglistán pillanatnyilag elfoglalt második helyem mégiscsak egy objektív mérce.
Idén elmarad az olimpia, helyette lesz jövőre. Kitart addig?
Ennyire nem futottam még előre. De az biztos, idén megtaláltam az optimális munkamennyiséget és minőséget, és az eredmények is úgy jöttek, min régen. Nem félek attól, hogy jövőre ez ne tartana ki. Nyilván egy hosszabb kihagyás nehézséget okoz, de a karantén mindenkinek karantén. Fejben dől el minden és ez a vívásra különösen igaz.
Utolsó esélyként tekint Tokióra, bármikor is legyen jövőre az olimpia?
Mint olimpiára igen. Mint sportpályafutásom befejezésére, úgy talán még nem.
Éppenséggel van példa ön előtt: Gerevich Aladár hatodik olimpiáján, 50 évesen nyert Rómában, Imre Géza 41 évesen, az ötödik olimpiáján ezüstéremmel búcsúzott Rióban az ötkarikás játékoktól.
Jövőre 45 éves leszek. Ahogy sportpályafutásom alatt teltek az évek, úgy lépett be egyre több nemzet a vívósportba és ezzel lett egyre sűrűbb a mezőny, illetve lett egyre nehezebb a kvalifikáció. A sportág dinamikája is változott. 1996-ban és 2008-ban csapatban, 2004 egyéniben lettem olimpiai negyedik. Minden olimpiának azzal a céllal indultam neki, hogy érmet hozzak haza. Beleadtam az összes energiámat és miután nem sikerült, mind a hatba belehaltam. Olimpiák után általában Kanadába utaztunk és kellett egy hónap, amíg meg tudtam emészteni a relatív kudarcot. Ettől még most is ugyanaz a cél vezérel, mint az elsőn, 1996-ban. Ha lesz lehetőségem, hozzátenném a magam tudását, rutinját egyéniben és csapatban is. Előbb azonban más a cél. Ússzuk meg ezt a vírust.
Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor
