Sport

Amerika nem akar olimpiát idén nyáron

Az amerikai úszók és atléták már a hétvégén országuk olimpiai bizottságához fordultak, hogy jelezzék, nem szeretnék, ha ebben a koronavírus-járvány terhelte időszakban kellene az olimpiára felkészülniük.

Amerikából kapott komoly pofont az olimpiarendezés
Ha a legjobb sportolók kihátrálnak, a NOB is fejet fog hajtani.

Az üzenet úgy tűnik, célba talált, mert az Amerikai Olimpiai és Paralimpiai Bizottság egy közleményt adott ki, amelyben arra kérik a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy halasszák el a tokiói olimpiát.

Ha a mostani egészségügyi problémák a nyár második felére meg is oldódnak, a doppingellenőrzéseket és kvalifikációt nem lehet maradéktalanul lebonyolítani

– olvasható a közleményben.

Dick Pound, a NOB kanadai tagja szerint már döntés már megszületett a halasztásról, és biztosra veszi, hogy az eredeti időpontban, július 24-én nem fog elkezdődni az olimpia.

Egy NOB-tag szerint már eldőlt, hogy elhalasztják az olimpiát
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy idén nem lesz olimpia.

Korábban már Kanada és Ausztrália is jelezte, ha idén kerül sor az olimpiára, akkor nem küld sportolókat Japánba.

Ha ezután sem halasztják el az olimpiát, akkor soha
Kanada és Ausztrália bejelentette, idén egyetlen sportolót sem küld Tokióba.

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik