Sport koronavírus

Milyen lenne egy Forma-1-es futam a koronavírus miatt hiányzó Ferrari nélkül?

Kétségessé vált a vietnami Forma-1-es futam megrendezése, miután az ázsiai országban a koronavírus-járvány miatt beutazási korlátozást rendeltek el az Olaszországból érkezőkkel szemben.

Hétfőtől az Olaszországból érkezőknek – Kínához, a Koreai Köztársasághoz és Iránhoz hasonlóan – vízumért kell folyamodniuk, majd a Vietnamba való belépés után kéthetes karanténba kerülnek – jelentette be Vu Duc Dam miniszterelnök-helyettes.

Kína után a Koreai Köztársaság és Olaszország a leginkább érintett a járványban. A Forma-1-es istállók közül a Ferrarinak és az Alpha Taurinak is Olaszországban van a székhelye, akárcsak a sorozat gumigyártójának, a Pirellinek.

A vietnami futamra a tervek szerint április 5-én kerül sor. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) február 12-én jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztják az április 19-re tervezett Forma-1-es Kínai Nagydíjat.

Forma-1: elhalasztották a Kínai Nagydíjat
Hivatalosan is bejelentették, amit egy ideje sejteni lehetett.

A kedd délelőtti adatok szerint a világ 76 országában 90 914 fertőzést tartottak számon. Közülük 3116-an haltak meg. Az új fertőzések száma 763, a haláleseteké 38.

Kiemelt kép: Joan Valls / NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik