Sport

Ez a kép tökéletesen visszaadja, mekkora utat járt be Tyson Fury

Ha van sportoló, aki igazán mélyről jött vissza, hogy aztán a csúcsra, vagy legalábbis a csúcs közelébe érjen, az az angolok bohém bokszolója, Tyson Fury.

A nagypofájú melákot most már tényleg nem kellene lenézni
Tyson Fury legyőzte Klicskót, megküzdött a depresszióval, a droggal, az alkohollal, majd szétszedte a veretlen Wildert. Mit kellene még tennie, hogy végre a tudásához méltón kezeljék?!

2015-ben Fury megrengette a profi boksz világát, amikor legyőzte Vlagyimir Klicskót, utána viszont mentális problémáira hivatkozva kétszer is lemondta a visszavágót.

Később kiderült, hogy az egyik doppingmintájában kokaint találtak, ami miatt felfüggesztették a versenyzői jogát, de ezzel még nem ért a lejtő aljára, mániás depresszióval küzdve az alkoholba és a drogokba menekült.

Tyson Fury megmagyarázta, miért iszik és kokózik
A brit bunyós elmondása szerint október első napja óta tiszta.

Amikor 2017 tavaszán a másik brit nehézsúlyú klasszis, Anthony Joshua is legyőzte Klicskót, felmerült, hogy Fury lehetne a következő ellenfele, de ez két okból sem jöhetett össze: Fury katasztrofális fizikai állapotban volt és versenyzői engedéllyel sem rendelkezett még.

Végül több mint két és fél év után, 2018 nyarán tért vissza a Cigánykirály becenévre hallgató Fury, aki az albán Sefer Seferi elleni felhozómeccset tíz helyett négy menet alatt letudta.

Tyson Fury botrányos meccsen, de győzelemmel tért vissza a ringbe
A brit bunyós 31 hónapja verte Klicskót, azóta megfordult vele a világ.

Fury az Instagram-oldalára most egy olyan képet tett, ahol négy fázisban követhető, hova is jutott el két év alatt. Az első képen még jelentős súlyfelesleggel látható a bokszoló, aki 45 kiló dobott le a Seferi elleni meccs előtt.

Aztán fokozatosan került egyre jobb állapotba, míg végül eljutott oda, hogy az amerikai Deontay Wilder elleni visszavágón végig dominált, és hét menet alatt elintézte az előzetesen talán esélyesebbnek tartott amerikai ellenfelet.

https://www.instagram.com/p/B9KH-JXJc7l/?igshid=1qya753jiohq7

Kiemelt kép: AL BELLO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik