Sport

Harcsa Zoltán: Az amatőr ökölvívás százszor nehezebb, mint a profi

Nem kizárt, hogy utolsó nagy dobására készül Harcsa Zoltán, aki megtapasztalta az ökölvívás jó és rossz oldalát is. Beszélt olimpiai álomról, hogy lehetőségek terén mekkora különbség van Magyarországon a labdajátékok és a bunyó között, de szóba került a profi karrier és a szövetségek felelőssége is a sportolók jövőképével kapcsolatban. Interjú.

Fáradtság tükröződik a tekintetén.

Tavaly szeptember óta úgy meghajt minket Bolat Niyazymbetov, a kazah edzőnk, mintha nem lenne holnap. De ez a kisebbik gond. A jelenlegi ökölvívó-válogatottban nekem a legnehezebb, mert otthon vár a 11 hónapos kisfiam, megvisel, hogy nem vagyok mellette. Szerencsére már a hajrában vagyunk, március 13. és 23. között jön az európai olimpiai kvalifikáció.

Megállja a helyét az az állítás, miszerint a teljes négy éves olimpiai ciklusban nem edzőtáboroztak annyit, mint tavaly október óta?

Nem túlzás. Voltunk Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Kubában, Tatán, és még elmegyünk Angliába, onnan haza, majd irány London, a kvalifikáció.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

A központi felkészülés jó irányvonal

Korábban miért nem dolgoztak ennyit?

Dolgoztunk, csak másképp. Tizenegy hónapon át mindenki a klubjában készült, aztán 1–1,5 hónappal a világverseny előtt edzőtáboroztunk egyet közösen. Most központi felkészülést tart a kazah edző a legjobbaknak.

Tapasztalatot szerzett arról, milyen lehetett a ’70-es, ’80-as, ’90-es években a régi nagyok felkészülése. Hogy látja: hosszú távon egy klubnál vagy központilag jobb, eredményesebb a felkészülés egy olyan sportágban, ahol olyan kevés a felnőtt versenyző, hogy már nem csak az edzőpartnereket fogják hálóval, de az országos bajnokságon is akad olyan súlycsoport, ahol az indulók alacsony létszáma miatt tuti az érem?

Tény, nem sok koncepciót láttam a magyar ökölvívás elmúlt évtizedében.

Ahány klub, annyiféle módszer. Ettől még mindkét felkészülésnek ki lehet emelni az előnyét és a hátrányát. Szeptember óta olyan külföldi ember irányítja az edzőtáborokban a munkát, aki 1996-ban olimpiai bronzérmet szerzett Atlantában, és azóta edzőként több válogatottnál is bizonyított. Azt a régi szovjet iskolát hozta magával Magyarországra, amivel a koreaiaknál felnőtt, a törököknél ifjúsági vb-érmet tudott felmutatni. Akárhonnan nézzük, a szovjet utódállamok – üzbégek, grúzok, ukránok, kazahok, oroszok, tök mindegy, melyiket mondom – mindegyike eredményes. Mindig akad olyan kiemelkedő ökölvívójuk, aki ennek az iskolának köszönheti a sikerét. Nálunk is ezt a módszert alkalmazza, ezt a stílust akarja megtanítani. A hazai edzőgárda kapott egy mintaképet, amit le lehet koppintani. Ez egy jó irányvonal.

És mi a hátránya az egyetlen edzéselméleti módszert követő központi felkészülésnek?

Hogy nem kezdtük hamarabb.

A huszonnegyedik órában szerződtették Bolatot?

Valamivel jobb a helyzet. Nagyjából a huszadik óra végén. Időben jött, de Tokióhoz talán már későn. A mínusz 10-től plusz 10-ig terjedő skálán eddig masszív mínuszban álltunk. A sok edzőtábornak, az új szemléletnek köszönhetően plusz 5–6-ig kapaszkodtunk fel fél év alatt. Ha itt tudják tartani Bolatot, a 2024-es olimpiára tud beérni igazán a munkája.

A kazah Bolat Niyazymbetov a ringen kívülről figyeli magyar tanítványait Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Magukhoz képest vagy a nemzetközi elithez képest tartanak momentán 5–6-os szinten?

Is-is. Fél év alatt az edzőtáborokban sokat fejlődtünk. Amikor kint voltunk két hetet Üzbegisztánban, láttuk, hogy milyen körülmények között élnek, edzenek, honnan törnek ki ott a srácok. Feltételrendszer terén fényévekre vannak lemaradva tőlünk. A második világháború után ottragadt német katonák által épített munkatáborban készülnek. Azóta nem nagyon nyúltak azokhoz a házakhoz, amelyeket az ökölvívók edzőtáborként használnak. Ebben a központban készül vagy száz bunyósuk.

Az egész országból összehalásszák a valamirevaló ökölvívókat, akik 365 napon keresztül bunyóznak.

Mindenki kihajtja „a belét”, mert ez az egy kitörési lehetőségük van, meg tán a birkózás és a cselgáncs, ami hasonló elven működik.

Mi Közép-Európában el vagyunk kényelmesedve

Magyarországon a sport nem lehetne hasonlóan remek felzárkóztatási, kitörési lehetőség a roma kisebbség számára?

Lehetne, de mi itt azért Közép-Európában el vagyunk kényelmesedve. Minden téren. Az üzbég hegyekben az internet elvétve vagy gyengén működik, örültem, ha naponta kétszer kapcsolatba tudtam lépni az otthoniakkal. Ahhoz képest, amit ott megtapasztaltam, király életünk van, itthon megvan minden: internet, telefon, autó, pénz.

A mai Magyarországon milyen perspektívát jelent az ökölvívás egy 16–18 éves srácnak?

Beugratós kérdés?

Dehogy. Autóról, pénzről, közép-európai jólétről beszél, miközben kívülről nézve úgy tűnik, a magyar ökölvívók élete egyáltalán nem álomszerű. Képes megélhetést biztosítani az amatőr ökölvívás?

A bunyó nem foci, kézilabda, vízilabda vagy kosárlabda. Itt nem lehet milliókat keresni, még ha a világelitbe tartozol, akkor sem. Csak akkor tudsz ma már átlagosnak mondható egzisztenciát kialakítani magadnak, ha Eb-n, vébén érsz el nemzetközileg is jegyzett eredményt.

A bunyó nem a felső tízezer sportja. Az igazolt versenyzői létszáma azt bizonyítja, még ha oly tehetséges is a gyerek, a szülők, a családok nem nagyon tudják felnőtt koráig finanszírozni az élsportolói álmát. Hogyan lesz ma valakiből ökölvívó?

Jó klubot kell keresni.

Van ilyen?

Bár a többség ráállt a divatos „menedzser és női egészségügyi” bokszoktatásra, azért akad olyan is, ahol komolyan lehet fejlődni.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Miben tud segíteni az a klub, ahol nem csak tömegsport van, de szakmailag is színvonalas munka folyik?

Biztosítja az edzéshelyszínt, az edzőt, az edzőpartnereket, az edzésfelszerelést. De ennyi. Egy klub sem tudja előteremteni azt, mint amit bármelyik labdajátékról hallani, hogy a tehetségesebb 16 éves gyerekeknek már szerződést és 200–400 ezer forintos fizetést ajánlanak. Aki akar, annak előbb be kell fektetni. Egy szerény, gyakran hátrányos körülmények közül érkező gyereknek éveken át kell belerakni a munkáját, szorgalmát, kitartását forintosítható haszon nélkül. A legtehetségesebb, nemzetközi eredménnyel bíró ifjúságiaknak jut pár tízezer forint ösztöndíj. Az első hat-hét évemben én is ingyen és bérmentve sportoltam az iskola mellett. A szüleimmel éltem, nekem nem kellett semmire sem költenem, így a gimnázium utolsó éveiben kapott Gerevich-ösztöndíjat csak magamra fordíthattam. Az egyéni sport sok lemondással jár. Amikor leérettségiztem, az osztálytársaim hívtak bulizni, én meg sóhajtozva mondtam, nem mehetek, mert éppen a londoni olimpiára készültem.

Átlagosan mekkora havi összegből tud gazdálkodni egy-egy válogatott ökölvívó?

Jobb esetben pár százezer forintból.

Pénzdíjas tornák akadnak?

Kevés, azok is le vannak osztva.

Az mit jelent?

Az egykori szovjet tagállamokban előfordulnak ilyen tornák, de ott magyar nem tud nyerni.

Miért nem?

Pontozásos sport a miénk. Volt elég csalás és abból fakadó balhé még a riói olimpián is, nemhogy egy magánrendezvényen.

Ha Harcsa Zoltán időutazó lehetne, és visszamehetne nyolcéves korába, elcserélné a Fradi-mezt és a futballcsukát ökölvívókesztyűre?

Biztosan nem. Sőt, akkora nyaklevest adnék magamnak, hogy csak na. Tehetségben az egész család érintett a labda terén is, ezért a mai eszemmel lebetonoznám a kis Harcsa lábát a népligeti focipályára.

Nagyon fontos a szerencsés sorsolás

Most mégis itt izzad Tatán. Az elmúlt fél év átgondoltabb, rendezettebb, keményebb felkészülésével mire lehet esélye a márciusi európai kvalifikáción?

Bizakodó vagyok. A rutinommal, a meccsszámaimmal, eddigi eredményeim alapján ki tudok jutni az olimpiára.

Hány csapattársában látja még a kvalifikáció lehetőségét?

Az edzőtáborokban tapasztalt teljesítmények alapján két-három srácban. Nem szeretnék neveket említeni, mert akit nem említek meg, azt óhatatlanul megbántom.

A sikerhez nyilván szükséges egy jó sorsolás képében a szerencse is.

Az kevés. Ott, abban a tíz napban mindennek klappolnia kell. Fontos, hogy jól étkezzünk, ne legyen súlyproblémánk – bár ez a legkönnyebb talán. A lelkünknek rendben kell lennie, fejben el kell higgyük, hogy képesek vagyunk a sikerre, bárki is áll velünk szemben a ringben. Nagyon nem mindegy, meccsnapon hogyan kelsz fel. És igen, ezek mellett a legfontosabb, hogy legyen szerencsés a sorsolás.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Az olimpián akár profik is ringbe léphetnek. Mit gondol, ha kijut, lesz neves hivatásos karriert befutó ellenfele?

Már Rióban is akadt egy-két profi a mezőnyben, de nem hiszem, hogy sokan belevágnának.

Miért nem?

Mert a profi és az olimpiai stílusú ökölvívás két különböző sportág. Mást ne mondjak, a profik meg tudják válogatni, kivel szeretnének bokszolni és kéthavonta egy meccsre készülnek, míg amatőrben sorsolnak és 10–14 napon át sorozatban jönnek az ellenfelek egymás után. Profiknál egyszer kell a súlyt hozni, nekünk bármely tornán minden meccsnapon.

Lehet, megdöbbentő, amit mondok, de az amatőr ökölvívás százszor nehezebb, mint a profi.

Ráadásul a profi, ha bevállalja, és szembekerül egy ismeretlen üzbéggel, ukránnal, kazahhal, simán lehet, hogy elverik, mint a liszteszsákot, és az óriási blama.

Magyarországon nem éri meg profinak állni

Bár még 28 sincs, mégis bejelentette, hogy az olimpia lesz a hattyúdala, utána leteszi a kesztyűt. Miért?

Lassan 20 éve vagyok benne a sportágban. Láttam, tapasztaltam benne sok mindent, a jó és a rossz oldalát is. Egyre nehezebben viselem a napi két-három edzést, lassabban regenerálódok, tán kicsit a tűz is alábbhagyott – bár az elmúlt időben nagyon keményen nyomtam.

Bolat Niyazymbetov sem hozta vissza a tüzet?

Ő csak az edzőtáborokban van velünk, egyébként egy ideje újra Szántó Öcsi bácsival készülök a legnagyobb összhangban. Ő is a régi iskolát képviseli, így még az az előnyöm is meg van a többiekkel szemben, hogy könnyebben hangolódom a kazah edző stílusához.

Pedig a férfisportolók általában pont ebben a korban érnek be igazán, az erő, kitartás, rutin háromszögében ekkor érik el a teljesítőképességük csúcsát.

Kivéve az ökölvívók, ők inkább 22 és 25 között teljesednek ki.

Az amatőröknél lehet. De a jobbak utána profinak állnak, és ott nem ritka, hogy 40 fölött is ringbe lépnek.

Nyilván sok mindentől függ, hogy a következő hónapokban hogyan alakul a kedvem. Ha sikerülne kijutnom az olimpiára, és Tokióban összejönne egy érem, akkor biztosan nem hagyom abba. Az olyan löketet adna, hogy megpróbálkoznék a profi karrierrel.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Korábban azt is nyilatkozta, hogy nem látott még olyan profi szerződést, amit örömmel alákanyarított volna. Mit kell tartalmaznia annak a szerződésnek, amit gondolkodás nélkül aláírna?

Nyilván az anyagi rész az elsődleges. Kaptam már ajánlatot hazai istállótól, de szóra sem érdemes. Magyarországon nem éri meg profinak állni.

Ezek szerint csak külföldi istálló jöhet szóba?

Németország, Anglia és a nagy vízen túl, Amerika nagyon csábító, bár ott a konkurencia is jóval jelentősebb. Mégis ez, az igazi profizmus érdekelne. De ha nem keresnek meg, az sem baj, el tudom képzelni a civil életemet úgy, hogy ne kelljen azon idegeskednem, miből fogom eltartani a menyasszonyomat és a kisfiamat.

Ezek szerint tudatosan készült a sportkarrier utáni életre, netán érettségi után továbbtanult?

Háromszor is elkezdtem a Testnevelési Egyetemet, de minden alkalommal félbehagytam, mert edzőtáborban vagy külföldi versenyeken tartózkodtam az órák és a kiírt vizsgák időpontjában.

Játsszuk le a pesszimista forgatókönyvet is: nem jön be az olimpia, és nem kap olyan szerződést, amit szívesen aláírna. Akad konkrét B terve?

Sosincs. Egy híres embertől hallottam: ha van B terved, akkor igazából arra készülsz.

Momentán csak A tervem van, hogy kijussak az olimpiára. Arra koncentrálok minden idegszálammal.

Hogy mi lesz fél év vagy egy év múlva? Azt meg kell érni. Lehet, elüt egy autó, oszt annyi. Bár, tervben van, hogyha befejezem a pályafutásomat, mindentől függetlenül, akár munka mellett is, elvégzem a szakedzőit. Ki tudja, ha a fiam is az ökölvívás felé tévedne, és látnám, hogy ügyes, van benne lehetőség, nem beszélném le. És akkor már végzett szakedzőként a felkészítését is elvállalhatnám.

Az ökölvívó szövetség mennyit tud segíteni a sportpályafutás utáni karrierkép kialakításában?

Nem nagyon tudok példát mondani erre.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Igény lenne rá?

Feltételezem. De Káté Gyuszi esetét tudom felhozni: két világbajnoki bronzérmet szerzett, mellette van Európa-bajnoki ezüstje és bronza is kettő-kettő. Minden világversenyen ott volt, csak az olimpiai dobogó hiányzott ahhoz, hogy érem terén teljes legyen a karrierje. Mégis egyedül tartotta az esernyőt „a sportág feje fölé”, 2000–2010 között belőle élt a Magyar Ökölvívó Szövetség. Ehhez képest nincs abban a helyzetben, mint Bácsi Peti a birkózóknál, aki megbecsült alkalmazottja a Fradinak és a szövetségnek.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.