Sport

Utolsó nagy dobására készül a magyar bokszoló

Harcsa Zoltán újra a Ferencváros ökölvívó-termében edz, az indok viszont nem maga a klub, hiszen továbbra is a Vasas színeiben bokszol. Az okot az ott dolgozó edző adja: Harcsa visszatért Szántó Imréhez, azaz a legendás Öcsi bácsihoz. A mindössze 27 éves öklöző a DIGI Sport híradójának azt mondta:

az olimpia után várhatóan visszavonul.

„Ifjabb Balzsay Károly volt az edzőm, sajnos ő a betegsége miatt nem nagyon tudta ellátni a felkészítésemet, ezért úgy döntöttem, az lesz nekem a legjobb, ha visszatérek Öcsi bácsihoz” – nyilatkozta a Sport24-nek a kétszeres Eb-bronzérmes Harcsa Zoltán.

Még mindig az olimpiai érem a cél, hogy végre egy olyan szereplést mutassak be, amivel tényleg lezárhatom ezt a pályafutást, és tényleg büszkén vonulhatok vissza.

Nagy kérdés, hogy egy esetleges profi karrier tervben van-e. „Nem nagyon. Még nem született meg az a szerződés, amire én igent tudnék mondani. Van egy olyan érzésem, hogy ilyen nem is lesz sajnos. De 19 éve ebben a sportban vagyok benne, úgy gondolom, hogy amit lehetett, kihoztam belőle, de az olimpiai érem még hiányzik a gyűjteményemből.”

Tanítványával ellentétben Szántó Imre nem tervezi a visszavonulást, nagyon jól érzi magát az edzőteremben magam, de mivel a mérkőzések mindig nagy izgalmat váltanak ki belőle, a ring mellől egy kicsit hátrébb húzódik. Azt szeretné, ha Bedák Pál venné át tőle idővel a napi munka irányítását, ő pedig szakmai tanácsadóként lenne jelen az edzéseken, mérkőzéseken.

Az újra összeállt Harcsa, Szántó páros első éles tesztje a szerdán kezdődő országos bajnokság lesz, márciusban pedig jön az első lehetőség az olimpiai kvóta megszerzésére.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik