Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke február 3-án kelt levelében arról tájékoztatta Dr. Ormai Lászlót, a 25-szörös Bajnokok Ligája-győztes és 40-szeres magyar bajnok Statisztika Petőfi Sport Club (SPSC) alapítóját és mindenkori elnökét, hogy „a KSH 2019-ben bekövetkezett jogszabályi változások miatt a munkatársak részére biztosított juttatások körét módosította, ennek következtében az SPSC részére folyósított támogatás megszüntetésre került.”
E levél hatására döntött úgy az asztaliteniszklub vezetése, hogy nem küzd tovább az életben maradásért. Ormai kérdésünkre azt mondta:
Vége. Az idei női Extraligában, a felnőttbajnokságban indított ifjúsági lányokkal még tisztességből végigjátsszuk a bajnokságot, ám a következő évadban ott már nem indulunk. A maradék megtakarításunknak köszönhetően 2021 nyaráig az utánpótlást még működtetni tudjuk, de azt követően az egész klubot felszámoljuk, és végleg bedobjuk a törülközőt. Ezzel megszűnik a Statisztika. A hátralévő időben a legtehetségesebb utánpótlás-válogatottjainknak megpróbálunk klubot keresni, de az egészen fiatalokkal nem tudom mi lesz, mert Budapesten már nincs olyan műhely, ahol a fejlődésük ütemére garanciát látnék.
Ugyanakkor igazságtalanság lenne a KSH elnökét okolni a keserű végért. Levele csak egy hosszú ideje tartó, mind fájdalmasabb agónia lezárása. Kegyelemdöfés.
2008: az első csapás
A Statisztika 12 éve vívja harcát a fennmaradásért. A jelenleg is a legeredményesebb női utánpótlással rendelkező fővárosi pingpongklub furcsa módon úgy sodródott a megszűnés felé, hogy a sportági szövetség állami támogatása 2014-től kezdve a korábbihoz képest több, mint hatszorosára emelkedett.
A klub vezetése a magyar sport egészét érintő rendszerváltás utáni forráscsökkenés miatt hét évvel az utolsó BL-győzelem után, 2008-ban került először döntéskényszerbe. A kínai játékosok az ezredfordulóra már oly mértékben elárasztották Európát, hogy a Statisztika felnőttcsapata csak mind nagyobb befektetések árán és egyre nehezebben tudta tartani az európai elitcsapatok képviselte színvonalat. Egy-egy kínai légiós lakhatása, fizetése, etetése, utaztatása már abban az időben is 20 millió forintot vitt volna el a klub költségvetéséből.
Ezért a klubvezetés úgy határozott, nem megy bele az értelmetlen pénzkidobásba és a 40. bajnoki cím megszerzését követően lemondott a legnagyobb kiadási tételt jelentő felnőttkorú játékosokról. A sportág jövője érdekében fontosabbnak tartották a fő értéket, az évek alatt felhalmozott szaktudást. Inkább a korábbi sikeres versenyzőiknek – Oláh Zsuzsa, Kisházi Beatrix, Lotaller Henriett, Szabó Gabriella, és Fazekas Mária – is karrierképet kínáló kiváló edzői stábot és a know-how-t őrizték meg, a gyerekekre, az utánpótlásra fókuszáltak.
A klub tehát kényszerből megvált saját nevelésű játékosaitól, a magyar női asztalitenisz-válogatott szekerét azóta is rendületlenül húzó Póta Georginától, Pergel Szandrától, Fazekas Máriától. A felnőttkorú asztaliteniszezőinek gyorsan helyet talált a konkurenciánál – nem csoda, hiszen tárt karokkal várták őket. A döntés egyben azt is jelentette, hogy a szponzorbevételek is elapadtak, mivel utánpótlássportra szinte lehetetlen jelentős támogatót találni.
2010: a második csapás
Az amúgy közgazdász végzettségű Ormai a remek eredményeknek, kiváló kapcsolatainak köszönhetően a ’70-es évek végén kiharcolta, hogy saját forrásokból, támogatásokból és szponzori pénzekből felépüljön az a csarnok, amelyre az elmúlt negyven évben otthonukként tekinthettek. Harminc éven át akként is vigyáztak rá. 1980. március 5-én ennek köszönhetően cserélték fel az addigi Jurányi utcai iskolai albérletet és költöztek be a minden igényt kielégítő Marczibányi téri asztalitenisz-csarnokba. Az épület tulajdonjoga természetesen az államé maradt, de
Mindez azt jelentette, hogy a piaci alapú bevételeik – a kerítésen jelenleg is látható óriásplakátok, a külföldi csapatok edzőtáboroztatásából, a szabadidősportból befolyó bevételek – is a klub költségvetését gyarapították. 2010-ben azonban az újonnan alakult állami sportszerv, a Nemzeti Sportközpontok visszavette a klubtól a csarnok üzemeltetési jogát.
A Statisztikának ezzel végleg megszűnt minden piaci alapú bevételi forrása. A klub a 31 év alatt felgyülemlett saját tulajdonú, több millió forintra rúgó ingó vagyonát – asztalok, eredményjelzők, labdák, ütők, öltözőszekrények, az étterem székei, a szobák bútorzata – is átadta az új állami üzemeltetőnek. A 2011-ben kötött új szerződése értelmében ezért cserébe a válogatott edzések mellett, vagy azon túl felszabaduló időben ingyen használhatták a létesítményt, ergo az egykor saját tulajdonú asztalaikon tovább pattoghatott a labda. A korábbi sikeres évek alatt folytatott gazdálkodásnak köszönhetően a klub bankszámláján tekintélyes megtakarítással kiegészítve, biztosítottnak tűnt az akkor már három éve csak utánpótlásra fókuszáló bázis jövője.
2013-2020: új elnök, nagy ígéretek
Az életben maradásért folytatott harc akkor vett újabb negatív fordulatot, amikor a magyar asztalitenisz tisztújító közgyűlése 2013-ban Nátrán Rolandot választotta meg elnöknek. A korábbi helyettes államtitkár neve az Eximbank-ügy kapcsán lehet sokaknak ismerős. A Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöki székében hetedik éve ülő bankár egyike annak a három személynek, aki ellen a Fővárosi Főügyészég különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, társtettesként elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt az Eximbank egyik ügyében indult büntetőügyben. A per jelenleg is tart.
A sportvilágban járatlan Nátrán a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatóját, a korábbi asztaliteniszező Pósfai Gábort győzte le 39:36-ra. A szoros meccs jól mutatja, a sportág nyilvánvalóan minimum két táborra szakadt, egyik fele ment a fősodorral és a politikai hátszelet részesítette előnyben, míg a másik a tetten érhető piaci alapú gazdasági teljesítményt és a sportági szakértelmet pártolta volna. Mint sok más szövetség esetében, itt is az előbbi nyert.
Nátrán a megválasztása után úgy fogalmazott:
Végletes a megosztottság a sportágban, ennek véget kell vetni és össze kell zárnia ennek a közösségnek. Szintén fontos, hogy növeljük az igazolt versenyzők számát, és kiszélesítsük a sportág bázisát. Szeretnénk minél több megyei és regionális központot létrehozni, hogy sok fiatallal ismertessük és szerettessük meg a sportágat.
Az elnöki antréban megfogalmazott vágyak közül nem sok minden teljesült. Noha a 2000-es évek 40-50 milliójával szemben 2014-ben 253, 2015-ben 365, 2016-ban 682, 2017-ben 447, 2018-ban 571 millió forintból gazdálkodhatott a MOATSZ, tetten érhető eredményként leginkább annyit látott a kívülálló, hogy
- a három fős szövetségi apparátus tíz főre emelkedett,
- és a megszaporodó adóforintból látványos iskolai pingpongasztal adományozási akciókat hajtott végre az elnök, aminek köszönhetően az érintett intézmények 10-15 perces oktatási szüneteiben valóban többen forgóznak azóta.
- Az elmúlt években fényes lett a kirakat is, megszaporodott a hazai rendezésű nagy nemzetközi versenyek száma – az újabb és újabb extra állami támogatásnak köszönhetően csak az elmúlt 14 hónapban Magyarország öt nemzetközi világeseménynek adott otthont.
Nem lett azonban több igazolt asztaliteniszező. Sőt. Az országos utánpótlás fiú és leány ranglistaversenyeken indulók létszáma ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A MOATSZ hivatalos kimutatása azt a sportolói réteget fedi, amely bizonyítottan nem hobbi pingpongos.
A fiúknál
- 2014-ben 151 magyar állampolgár ifjúsági szerepelt, 2020-ban ez 137 főre csökkent.
- A serdülőknél stagnált a mutató (158-158),
- az újoncoknál 131-ről 107-re apadt a számuk.
A magyar lányoknál ugyanígy a 2014-2020-as éveket összehasonlítva kiderült, hogy még rosszabb a helyzet.
- Ifjúsági korosztályban 102-92,
- a serdülőknél 110-82,
- az újoncoknál 94-68 a mutató.
A legaggasztóbb, hogy mind a fiúknál, mind a lányoknál a legfiatalabb, az újonc kategóriában a legnagyobb a létszámcsökkenés.
Ha ez nem lenne elég, úgy álljon itt a szövetség február 27-én közzétett hírlevele, amelyben arról tájékoztatnak: „Minden idők egyik legnagyobb hazai asztalitenisz-eseményét rendezik a hétvégén. A február 28-től március 1-ig tartó esemény alatt öt kategóriában, azon belül 33 versenyszámban osztanak érmeket és több, mint ötszáz versenyzőt várnak.”
A ’90-es években ennyi asztaliteniszező csak a felnőtt női és férfi mezőnyben összejött, így a többségnek kvalifikálni kellett a 128-as táblára. Most ehhez a versenyzői létszámhoz egyszerre kell megrendezni a felnőtt, az U21-es, az újonc, a para-asztalitenisz és a veterán magyar bajnokságot.
Mindebből nyilvánvalóan látszik, hogy a potenciálisan felnőtt és utánpótláskorú versenyzőknek nevezhető játékosok létszáma 2013-tól napjainkig nemhogy nőtt, sokkal inkább csökkent.
Apró, fájdalmas tőrdöfések
Nátrán azonban még egy, számára fontos sikert fel tud mutatni. Miközben regnálása alatt nagymúltú klubok szűntek meg (Postás 2017, BSE 2013), statisztikai alapon megtartotta a sportág egyesületi létszámát. Az elnök és az elnökség azzal stabilizálta pozícióját, hogy inkább több egyesületnek osztott kevés pénzt, minthogy a nagyok életben tartására fókuszáljon. A legnagyobb és legeredményesebb felnőtt- és utánpótlásklubok támogatása stagnált, sőt, némelyiké csökkent.
Ez az asztaliteniszben azért hatványozottan furcsa, mert évtizedes hagyománya van a központi felkészülésnek: az alacsony versenyzői létszám és edzőpartnerek kis száma miatt jelenleg is az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban készül valamennyi felnőttválogatott.
Nátrán a forráselvonásnak egy 2017 márciusi Nemzeti Sport-interjúban azzal ágyazott meg, hogy még így is
a Marczibányi téri klub kapja a legnagyobb támogatást a szövetségtől azzal, hogy a sportág szentélyében, a válogatott otthonának számító csarnokban készülhet, mégis egyre kevesebb játékos jön ki onnan. Az erőforrásokhoz képest az általuk felmutatott eredmény meglehetősen gyenge.
– Az elnök megtalálta a bűnbakot is, szerinte a Statisztika „az utóbbi évek kudarcainak fő letéteményese”.
Eredménymustra
A Statisztika PSC az elnöki „ütés” előtti 2016-os évben 622 ponttal élen zárt a sportági pontversenyben, simán megelőzve a Szekszárdot (135), valamint az Univert (123). 2017-ben az arányok változatlanok maradtak, csak annyi módosult, hogy a Szekszárd és az Univer helyet cserélt.
A hatalmas fölényt látva az elnök és az elnökség 2018-tól kicsit átalakította a normatív pénzosztást. Kevesebb lett az értékelendő versenyek száma, ám így csak az arányok, valamint a második, illetve harmadik helyezett kiléte változott. 2018-ban a Statisztika (378 pont) mögött a Soltvadkert (116) végzett a második helyen, őket követte a Kecskemét. 2019-ben a dobogót ugyanez a három klub foglalta el, csak immár 430-116-88-as ponteloszlásban.
Emellett a Statisztika legjobb ifjúsági játékosai csapatban a felnőtt Extraligában állják meg a helyüket, jelenleg a negyedik helyen állnak.
A Marczibányi térről összesen 15 játékos ért el olyan teljesítményt, amelyet a szövetség objektívnek gondolt szabálya pontokkal és pénzzel támogatott. Ez az összes klubot beszámítva messze a legtöbb. Nem csoda, hogy a klubnál felhalmozott szakmai tudás nemzetközi szinten is megállja a helyét a mai napig.
Erre csak két példa:
- Tóth Krisztina, a klub korábbi világklasszis játékosa a német Bundesligában megbecsült edző, míg Oláh Zsuzsa 1996 és 2005 között adta tovább a Statisztikánál megszerzett tudását ugyanott.
- A klubban az edzői szakmát 18 éves korától Ormai és Fülöp mellett kitanuló, a ranglétrát nulláról a magyar női szövetségi kapitányi szintig végigjáró Téglás Péter jelenleg a luxemburgi női válogatottat irányítja.
Ormai állítja, azóta mérgesedett el végképp a viszony a klub és az elnök között, amióta a sok, a sportág szempontjából helytelen változtatás után egyszer azt mondta neki:
Kívülről jövő bankárként nem biztos, hogy ismered az asztalitenisz helyzetét. Tudod, nekem három diplomám van, de a mozdonyvezetést mégsem merném elvállalni, mert ahhoz nincs végzettségem, de tapasztalati úton szerzett tudással sem rendelkezem, és bár közgazdász is vagyok, de egy bankot sem mernék elvezetni.
A siker titka
Az első világverő nagy csapatból Lotaller Henriett, Kisházi Beatrix, Oláh Zsuzsa, Szabó Gabriella egyaránt nyolcéves korától a Statisztikában nőtt fel, de a hatszoros Európa-bajnok Magos Judit is 15 évesen, KSI-versenyzőként ott pattogtatta a labdát Ormaiék irányításával.
A rendkívüli tehetségnek tartott Magost 18 évesen az összes magyar klub jobbnál jobb ajánlatokkal csábította. A mamája később mégis a Statisztikát választotta. A család döntésének hátteréről csak annyit mondott: „Sokan, sokfélét ajánlottak a lányomnak, egyedül Ormai László volt őszinte. Ő csak annyit mondott,
Hölgyem, keserves nehéz munkát, fegyelmet és szigort ígérhetek a lányának.
A 2018-ban elhunyt Magos Juditból e munkaszeretetnek és a folyamatosan megújuló, a világ sportfejlődésével állandóan lépést tartó felkészültségnek köszönhetően vált hatszoros Európa-bajnok asztaliteniszező. Ha a Marczibányi téren edzéselméletből, sportszakmai tudásból nem lennének ma is naprakészek a Statisztika edzői, úgy nem nevelhettek volna fel további négy generációnyi nemzetközi szinten is jegyzett játékost.
A 66 évnyi Statisztika-történelem legutolsó fejezete is ezt bizonyítja: a magyar asztalitenisz első olimpiai csapatkvalifikációját 2020 januárjában kiharcoló Pergel Szandra, Fazekas Mária, Madarász Dóra hármas első két tagja kilencéves korától a Marczibányi téren pingpongozott, onnan lettek válogatottak és a 2008-as fájdalmas döntésig mindketten a klubot erősítették. Madarász Dóra ugyan kecskeméti, ellenben serdülőkorától kezdve hetente kétszer járt fel a Statisztikába, hogy Oláh Zsuzsa irányítása mellett készüljön a korosztályos válogatottban.
Egyszóval elképzelhetetlen a magyar női asztalitenisz a Statisztika és az ott felhalmozott tudásbázis nélkül. Eddig legalábbis az volt.
