Sport

Nem volt kérdés, hogy képernyőre kerül a kézisek olimpiai selejtezője

Az M4 Sport közvetíti a női válogatott három mérkőzését.

Hosszas tárgyalássorozat után a közmédia megállapodott a jogtulajdonossal, így az M4 Sport élőben közvetíti március 20-22-én Győrből a női kézilabda olimpiai selejtezőtornát, amelyről Danyi Gábor és Elek Gábor csapata kijuthat a nyári tokiói játékokra.

„2020 jelentős év a magyar sportban. Kiemelten készülünk a nyári olimpiára, és igyekszünk megmutatni már a magyar sportolók Tokióig vezető útját is, aminek tökéletes megtestesítője ez a torna. Hatalmas öröm, hogy nálunk követhetik figyelemmel ezt az óriási érdeklődésre számot tartó eseményt” – mondta Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója az MTVA sajtóosztályának közleményében.

Óriási az érdeklődés a selejtező iránt, a helyszínen várhatóan telt ház, a képernyők előtt pedig reményeink szerint további százezrek buzdítják majd az együttest. A sportágon belül összefogást hirdettünk a sikeres selejtező érdekében, és ennek része főbb partnereink, így az MTVA aktív szerepvállalása is

– emelte ki Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója.

A tornára az M4 Sport stábja kiemelten készül: helyszíni stúdióval, exkluzív interjúkkal hozza el a képernyőn keresztül a hétvége mérkőzéseinek minden lényeges mozdulatát.

A magyar női kézilabda-válogatott eddig hatszor vett részt olimpián, legutóbb 2008-ban, Pekingben.

Magyarország Oroszországgal, Szerbiával és Kazahsztánnal találkozik Győrben, a négyes első két helyezettje jut ki a tokiói olimpiára. A magyar válogatott minden meccsét, továbbá a továbbjutást befolyásoló Szerbia-Oroszország mérkőzést is élőben közvetíti az M4 Sport, a többi mérkőzést pedig az m4sport.hu-n követhetik a nézők.

A női kézilabda olimpiai selejtező menetrendje

Március 20., péntek:17.00: Magyarország-Kazahsztán20.00: Oroszország-SzerbiaMárcius 21., szombat:17.30: Magyarország-Szerbia20.30: Oroszország-KazahsztánMárcius 22., vasárnap:17.30: Szerbia-Kazahsztán20.30: Magyarország-Oroszország

Kiemelt fotó: Facebook/Magyar kézilabda-válogatott

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik