Sport

Ez volt a szegedi BL-csoda kulcsa

A Szeged nem kisebb bravúrt hajtott végre, mint azt, hogy hatgólos hátrányból fordítva, parádés második félidei játékának köszönhetően legyőzte 32-29-re a PSG-t a kézilabda Bajnokok Ligájában, így versenyben van az A csoport megnyeréséért és az automatikus negyeddöntőbe jutásért.

Az volt a kulcs, hogy elhittük, hogy van még keresnivalónk a mérkőzésen. Keményebb tempót kezdtünk el diktálni, amely végül győzelmet eredményezett

– adta meg a siker egyszerűen tűnő receptjét Bánhidi Bence a delmagyar.hu-nak. A válogatott beálló két pontot nyertek ugyan, de nem dőlt még el semmi a csoportban.

Idegőrlő BL-rangadón, hatgólos hátrányból fordítva verte a Szeged a PSG-t
Fantasztikus feltámadást produkált a magyar csapat a kézilabda-Bajnokok Ligájában.

Juan Carlos Pastor vezetőedző arról beszélt, hogy az első félidőben meggyűlt a bajuk a párizsiak védekezésével és a kapussal, és sorsdöntő lehetett volna az is, hogy hatgólos hátrányban voltak, valamint az, hogy Radivojevicet kiállították, mivel hetesnél fejbe dobta a kapust.

„Mégis fel tudtunk állni és megnyertük a meccset. A mérkőzés kulcsa a védekezésünk volt emberhátrányban. Reméljük, hogy sikerül megtartanunk a helyünket, de nagyon nehéz a sorsolásunk. Az utolsó öt percben bárki nyerhetett volna, szerencsére nekünk sikerült a védelmünknek, Miklernek és a szurkolótáborunknak köszönhetően” – mondta a spanyol edző.

Raúl Gonzalez, a PSG vezetőedzője azt mondta, igazából minden rendben volt a játékukban, megnyerhették volna a mérkőzést, a Szeged viszont jobban koncentrált a végén. Vincent Gerard arról beszélt, hogy elfogadhatatlan az, hogy ekkora előnyből kikaptak.

Támadásban Bombac és Canellas fantasztikusan játszott, valamint a szurkolók is komoly nyomást helyeztek ránk. Ez a BL, ez nem sprint, hanem maraton. Senki nem lesz győztes hibátlanul, okulnunk kell a hibáinkból

– nyilatkozta a delmagyar.hu-nak.

Az A csoport állása

  1. Barcelona (spanyol) 22 pont
  2. MOL-Pick Szeged 20
  3. Paris Saint-Germain 18
  4. Aalborg HB (dán) 13
  5. Flensburg-Handewitt (német) 11
  6. RK Celje PL (szlovén) 6
  7. Elverum HB (norvég) 3 (312-358)
  8. PPD Zagreb (horvát) 3 (286-352)

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik