Sport

Idegőrlő BL-rangadón, hatgólos hátrányból fordítva verte a Szeged a PSG-t

A Szeged kézilabdacsapata egy rendkívül izgalmas mérkőzésen, óriási feltámadást bemutatva győzte le 32-29-re a Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligája A csoportjában.

A forduló rangadójaként harangozta be az EHF a Szeged-PSG-t, és bizony elég komoly meccset játszottak a csapatok. Az elején kicsit lassan indult be a gólgyártás, de aztán belejöttek a csapatok, igaz, annak már kevésbé lehetett örülni, hogy a Szeged többnyire szaladt az eredmény után. Hiába játszott szenzációsan Canellas, a franciák hárommal vezettek a félidőben (15-18).

Borzalmasan indult a második játékrész, 3-0-s rohammal kezdte ugyanis a játékrészt a PSG, miközben Radivojevicet kiállították – hetesnél fejbe dobta a kapust. Canellas – ki más – megtörte a szegedi gólcsendet, és erre ugyan még válaszolt Hansen, ezután elképesztő feltámadást mutatott be a Szeged, a jó védekezésnek és a rivális elbizonytalanodásának köszönhetően

5-0-s rohanást produkáltak a szegediek.

Hansen hetesből törte meg a látszólag a lendületet, de a következő két gólt ismét a magyar csapat szerezte, így a 43. percben egyenlő volt az állás (23-23). Sőt, nem sokkal később Sostaric góljával már a Szegednél volt az előny, 1-0 után először a mérkőzésen. Nem tartott sokáig ez az állapot, fordított a Paris Saint-Germain, azonban a hazaiak Källman góljával ismét előnybe kerültek bő négy perccel a vége előtt. Egy gólváltás után aztán Mikler védett nagyot, a Szeged ezzel nagyon közel került ahhoz, hogy megnyerje a meccset, Canellas pedig kétgólosra növelte az előnyt, majd Mikler védett, a végén pedig 32-29-re nyert a MOL-Pick Szeged.

Canellas tíz gólt szerzett, Sostaric hét találattal járult hozzá a szegedi győzelemhez. Mikler Rolandnak nyolc védése volt.

A Szeged a Barcelona legyőzése után így újabb sztárcsapatot vert meg a BL-szezonban, és továbbra is versenyben van a csoportgyőzelemért, ami egyben azt is jelentené, hogy egyből a negyeddöntőbe jut.

Kézilabda-Bajnokok Ligája, A csoport, 12. forduló

MOL-Pick Szeged – Paris Saint-Germain (francia) 32-29 (15-18)

Kiemelt kép: MTI/Bús Csaba

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.