Sport

Beadta lemondását a női teniszválogatott szövetségi kapitánya

Kisorsolták a Fed Kupa áprilisi, budapesti döntőjének csoportjait, a magyar női teniszválogatott a címvédő franciákkal, valamint az oroszokkal találkozik majd a Papp László Sportarénában.

Elkerülte a halálcsoportot a teniszválogatott
Áprilisban, Budapesten lesz a döntő torna.

A budapesti sorsoláson természetesen ott volt a női csapat szövetségi kapitánya, Juhász Gábor is, akit nemrég választottak meg a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) főtitkárának. Magáról a sorsolásról annyit mondott, hogy előzetesen nem akart elkerülni egy válogatottat sem, és a csapattagoknak csak élvezni kell, hogy ilyen szintű ellenféllel szemben játszhatnak.

Jóslatokba nem bocsátkoznék, mert a női teniszben bármi megtörténhet. Két egyes és egy páros összecsapás dönt majd a párharcokban, nálunk pedig Babos Tímea személyében párosban egy világbajnok játszhat. Nem tűztünk ki konkrét célokat, nem véletlenül a harmadik kalapból húztak ki minket

– foglalta össze gondolatait az újdonsült főtitkár.

Új pozíciójával kapcsolatos teendőiről egyelőre nem beszélt Juhász, de annyit elárult,

benyújtotta lemondását a női válogatott szövetségi kapitányaként, hogy főtitkári feladataira tudjon fókuszálni.

Juhász Gábor azután lett a szövetség főtitkára, hogy lemondott a posztról Richter Attila. Richter körül egyre fogyott a levegő, majd amikor nem sokkal a kezdés előtt lefújták a Magyarországra tervezett WTA-tornát, a Hungarian Ladies Opent, borítékolhatóvá vált a távozása. Utódja azt mondta, hogy külső pénzügyi szakértőt kértek föl a szövetség gazdasági hátterének átvizsgálására.

Juhász sorsáról a szerdai elnökségi ülés dönt majd.

Ha mégis úgy dönt az elnökség, hogy maradjak, örülni fogok, de át kell gondolni, hogyan tovább. Öt éve dolgozom már a csapattal, kialakult egy jó viszony. Beszéltem a lányokkal is erről és sajnálták, megszoktak már engem.

A Fed Kupára március 25-ig kell kijelölni a válogatott végső névsorát, így idő még van eldönteni, hogy Juhász Gábor tegye meg, vagy már az utódja. A torna 12 csapatát négy csoportba osztották, ezek győztesei jutnak majd tovább az elődöntőbe, a pontos menetrend hétfőre készül el.

Kiemelt kép: Zádor Péter/MTSZ

Ajánlott videó

Olvasói sztorik