Hosszabbítás után 3-2-re verte Romániát a magyar jégkorongválogatott a nottinghami olimpiai selejtezőtorna második fordulójában.
Villámgyorsan hátrányba kerültek a mieink, mert fél perc után kiállították Terbócs Istvánt, az emberelőnyt pedig másodpercek alatt gólra váltotta Tranca Dániel. Szerencsére a válasz sem maradt el, klasszikus centergóllal, közvetlen közelről egyenlített Sarauer Andrew a harmadik percben.
Ezután leállt a gólgyártás, a zömmel székelyekkel kiálló román csapat derekasan tartotta az eredményt, a gól nélüli második harmad után viszont a 18 éves Papp Kristóf szerzett vezetést. Jól mutatja, milyen magyar fölény jellemezte a meccset, hogy 40 lövést védett a románok kapusa.
Papp gólja azonban nem bizonyult elegendőnek, Anton Butocsnov egy rávezetésből kiegyenlített az utolsó percekben, így hosszabbítás döntötte el a meccset. Ez a találkozó viszont a gyors gólokról maradt emlékezetes, Erdély Csanád sem húzta az időt: 15 másodpercig tartott a ráadás, ennyi idő kellett a magyar hokisnak a gólhoz.
A vasárnapi zárónapon a magyarok a házigazda A csoportos britek ellen lépnek jégre, mivel mindkét együttes legyőzte Romániát és Észtországot, kvázi a csoport döntője lesz. A négyes torna győztese bejut a 2022-es pekingi téli olimpia utolsó kvalifikációs körébe.
Kiemelt kép: Magyar Jégkorong-szövetség