Sport

Babos két rekordot is felállított mostani győzelmével

Babos Tímea a francia Kristina Mladenovic oldalán harmadszor játszhatott döntőt az év első Grand Slam-tornáján, az Australian Openen, 2018-ban sikerült nyerniük a Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina orosz duó ellen, tavaly viszont kikaptak a Samantha Stosur, Csang Suaj ausztrál, kínai kettőstől.

Idén Babosék játszmaveszteség nélkül nyomultak be a döntőbe, ahol az első kiemelt Hszie Szu-vej, Barbora Strycova tajvani, cseh páros várt rájuk. A döntő a vártnál sokkal simább lett, Babosék mindössze három játékot vesztettek el, így közösen harmadik Grand Slam-sikerüket aratták a 2018-as melbourne-i és a tavalyi párizsi diadal után.

Babosék lesöpörték az ellenfelet az Australian Open döntőjében
Harmadszor nyert Grand Slam-tornát a magyar teniszező francia párospartnerével.

Babos két rekordot is felállított, ő lett az első magyar játékos, aki már három Grand Slam-győzelemnél jár, és ő az első magyar teniszező, aki a négy nagy torna egyikét kétszer is megnyerte. A mostani sikerével Babos 380 ezer ausztrál dollárt, vagyis nagyjából 78,5 millió forintot keresett, és ehhez jön még az a 90 ezer dollár (18,6 millió forint), amit azért kapott, hogy egyesben főtáblás volt.

Kiemelt kép: MTI/AP/Andy Brownbill

Ajánlott videó

Olvasói sztorik