Megnyerte ugyan az első szettet, de a nagy bravúrtól messze volt Fucsovics Márton, aki négy játszmában kikapott a 20-szoros Grand Slam-győztes Roger Federertől az Australian Open nyolcaddöntőjében.
„Az öltözőben egy kicsit letört voltam, örülök, hogy nyertem egy szettet, de nem vagyok elégedett a játékommal. A második szettben Roger elkezdett jobban játszani, de ekkor már nem működött a szervám, amire eddig az egész versenyen tudtam támaszkodni. A két évvel ezelőtti meccshez képest lazábban mentem fel a pályára, meg akartam verni Federert, és az első szett után még inkább elhittem, hogy képes vagyok erre” – nyilatkozta Fucsovics a Tennis love and game oldalnak.
A magyar játékos elárulta, első esti Grand Slam-mérkőzésén nagyon bosszantó volt, hogy sokszor millimétereken múlt egy-egy elvesztett pont.
Összességében jó hetet zártam, pozitív évkezdeten vagyok túl, egyre jobban szerválok, összeállt a játék, és nagyon jó csapatom van.
Federer azt mondta, a meccs elején még érezte az előző körben John Millman elleni ötszettes meccs nyomait magán, és lassan melegedett be.
„Márton nagyszerűen kezdett, remekül ütött az alapvonalról, én pedig nehezen találtam meg a játékomat a hűvös időben. A második szettben jobban variáltam a játékot, és végül sikerült fordítanom” – nyilatkozta Federer, aki a negyeddöntőben a mezőny legérdekesebb nevű játékosával, az amerikai Tennys Sandgrennel találkozik majd.