Sport

Leszerepelt a csapat, lemondott a kézikapitány a magyarok Eb-ellenfelénél

Lemondott posztjáról Eduard Koksarov, az orosz férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, írja a handnews.fr. A magyarokkal azonos csoportban szereplő csapat mindhárom mérkőzését elveszítette, pedig azzal a nem titkolt szándékkal érkezett meg az Európa-bajnokságra, hogy kijusson az olimpiára, vagy legalább a selejtezőtornára.

Nem maradhatok tovább kapitány, mert nem sikerült teljesíteni a célokat. Pedig hittem benne, hogy tudom kezelni a helyzetet

– idézte Koksarovot az orosz szövetség közleménye.

Nehéz féken tartani az álmainkat az Izland elleni kézicsoda után
Ízekre szedtük a magyar kézilabda-válogatott emlékezetes Eb-feltámadását.

Az Eb E csoportját a magyar válogatott nyerte meg, amely az oroszok mellett Izlandot is legyőzte, míg az olimpiai és világbajnok Dániával döntetlent játszott. Az izlandiaké lett a második hely, míg az oroszok mellett meglepetésre a dánok estek ki.

Az MTI cikke szerint lemondott az ukránok kapitánya, Szerhij Bebesko is, ők is pont nélkül zárták a csoportkört. Andrij Melnyik, az ukrán szövetség elnöke közölte, köszönettel tartoznak neki, amiért a csapat jól láthatóan fejlődött az irányításával, és kijutott a kontinenstornára. Melnyik szerint a csapatuk játéka jó benyomást keltett, de eredménytelen volt. Felidézte, hogy ötven percig egyenrangú ellenfelei voltak mindhárom riválisuknak, de a hajrát rendszerint elrontották, mert a játékosoknak nem volt hitük és önbizalmuk, ezért mostantól pszichológus dolgozik majd a kerettel.

Kiemelt kép: Mike Kireev / NurPhoto

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik