Sport

Kinevezték az új kapitányokat a női kéziválogatott élére

Danyi Gábor és Elek Gábor irányítja a magyar női kézilabda-válogatottat március végéig – jelentette be a magyar szövetség (MKSZ) csütörtökön.

Az MKSZ közleménye szerint a Győri Audi ETO KC és a Ferencváros vezetőedzőjének társ-szövetségi kapitányi megbízatása a március 20-22-én Győrben sorra kerülő olimpiai selejtezőtornára, valamint a Montenegró elleni hazai és idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőkre szól. Az olimpiai kvalifikációs tornán sorrendben Kína, Szerbia és az olimpiai címvédő Oroszország lesz a magyarok ellenfele, a csoport első két helyezettje jut ki a tokiói olimpiára.

Úgy érzem, nagyon erős lesz a szakmai stáb, jó csapatot fognak alkotni, hiszen külön-külön is alkalmasnak tartom mindkét szakembert szövetségi kapitánynak

– mondta Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke.

Hozzátette: Danyi Gábor és Elek Gábor is első szóra elvállalta a megbízatást, és klubjaik is támogatták a kinevezésüket. Novák András operatív igazgató elárulta, módosítani szeretnék azokat az időpontokat, amelyek a válogatott játékosok klubcsapatainak bajnoki mérkőzéseit érintik, hogy a nemzeti csapat a hivatalos időszakhoz képest korábban, már a március 9-i héten megkezdhesse a felkészülést a győri tornára.

Óriási megtiszteltetés, hogy rám, ránk gondolt a magyar szövetség a jelenlegi helyzetben, éppen ezért egy pillanatig nem gondolkoztam a felkérésen, de talán mondhatom ezt Elek Gábor nevében is

– emelte ki Danyi Gábor.

Kijelentette, az olimpiai selejtező olyan lehetőség a sportág számára, amely most minden mást fölülír a magyar kézilabdázásban. „Összefogásra, őszinteségre van szükség, ez szükséges ahhoz, hogy együtt kivívjuk az olimpiai részvételt. Hamarosan kialakul a felkészülés menetrendje is, folyamatosan egyeztetünk a közös munkáról” – tette hozzá.

Elek Gábor úgy vélekedett, nagyon kevés idő áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy nagy átalakításokba kezdjenek. A támadójátékra kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, és a klubmunkára is támaszkodniuk kell.

Fontos tényező lesz, hogy a célkitűzések miatti nyomást kezelni tudjunk, erre külön figyelnünk kell a szakmai stábban. Felszabadult, mentálisan is jó állapotban lévő válogatottat szeretnénk

– nyilatkozta.

A magyar válogatott a tervek szerint februárban már közös összetartáson vesz részt, majd március 10-én kezdené meg a közvetlen felkészülést az olimpiai selejtezőre.

A magyar válogatott márciusi programja

Olimpiai selejtező (Győr)
Március 20., péntek
Magyarország-Kína
Oroszország-Szerbia

 

Március 21., szombat
Magyarország-Szerbia
Oroszország-Kína

 

Március 22., vasárnap
Kína-Szerbia
Magyarország-Oroszország

 

Európa-bajnoki selejtező
Március 25., szerda
Magyarország-Montenegró

 

Március 28., szombat
Montenegró-Magyarország

Kiemelt fotó: MKSZ/Kovács Anikó 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik