Sport

Izlandot is meglepte a magyar kéziválogatott védekezése

Fontos mérkőzés előtt áll az izlandi és a magyar férfi kézilabda-válogatott az osztrák, norvég, svéd közös rendezésű Európa-bajnokság utolsó csoportmérkőzésén. Izland számára az a tét, hogy hány pontot visz magával a középdöntőbe, míg a magyaroknak egy pont kell a biztos továbbjutáshoz.

Sigurdsson: Csak a két pont számít

A tv2.dk szerint a játékosoknak és a szurkolóknak szerda este össze kell tenniük a kezüket, hogy Izland ismét lenyűgöző teljesítményt nyújtson. Azt is mondhatnánk, hogy tulajdonképpen Izland döntheti el, kit vigyen magával a középdöntőbe, bár a PSG 40 éves legendája, a balszélső Gudjón Valur Sigurdsson szerint rossz megközelítés, hogy Dánia sorsa az ő kezünkben lenne.

 

„Magyarország ellen kell játszanunk, így számunkra ez a meccs nem Dániáról szól. Nagyon tisztelem az ottani játékosokat és edzőket, illetve magát az országot. De nekünk csak a két pont számít. Ha nyerünk, akkor igazán nagyon boldogok leszünk. Azonban senki másra nem gondolunk, csak magunkra” – mondta.

Gudmundur Gudmundsson szövetségi kapitány azt mondta, két ponttal szeretnék folytatni az Eb-t, márpedig ha legyőzik a magyarokat, akkor minden bizonnyal korábbi csapata, Dánia jut tovább. Az a válogatott, amely 2016-ban még éppen Gudmundssonnal nyert olimpiát.

„A középdöntőbe szeretnénk két pontot vinni, ehhez nyernünk kell. Mindent beleadunk a magyarok ellen. A célunk az olimpia, úgy gondolom, hogy a selejtezős szerepléshez legalább nyolcaddöntőbe kell jutnunk. A nagy álmunk Tokió” – idézte a Daniasport.hu az izlandi szakembert.

A Ríkisútvarpid, az izlandi közszolgálati rádió- és televízió honlapja is megszólaltatta a kapitányt, aki elmondta, szerdán kemény küzdelmet vár. „A legfontosabb, hogy az első két mérkőzésen már biztosítottuk a helyünket a legjobbak között, nagy öröm számunkra, hogy ott vagyunk a középdöntőben” – nyilatkozta.

A portál kiemelte, hogy a magyarok az oroszok elleni szoros mérkőzésen aratott győzelem után csodálatosan játszottak világ- és olimpiai bajnok dánokkal szemben és igazi balszerencse, hogy nem sikerült nyerniük.

A magyar válogatott hétfőn védekezésben és támadásban is nagyon jó volt, láttuk, hogy nehéz ellenfél vár ránk. Amelyik csapat ikszel Dániával, nem lehet rossz. Ellenfelünk fizikailag nagyon erős, kiváló formát mutat, sok támadást vezet, megvan a kellő sebessége, sok energiára lesz szükségünk ahhoz, hogy nyerjük

– tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan terv, hogy az elején alaposan megfuttatják az ellenfelet, hogy korán eldöntsék a mérkőzést, Gudmundsson így felelt.

„A taktikánk egyik része, hogy tempót diktáljunk, de fel kell készülnünk a magyarok védekezésére. Képesek ugyanis 4+2-es vagy 5+1-es felállást választani, de vissza tudnak zárni bármikor a hatosfalra is. Sok munkánk lesz, hogy ilyen rövid idő alatt felkészüljünk erre. Hétfőig egyáltalán nem mutattak ilyen nyitott védekezést, a mi feladatunk, hogy most alaposan feltérképezzük ezt.”

Szerinte nagyon fontos, hogy az oroszok elleni második mérkőzésen mindenkit pályára küldhetett, és még arra is volt lehetősége, hogy a kulcsjátékosokat pihentesse. „Remélhetőleg több energiával rendelkeznek majd, ez sokat segíthet nekünk a verseny későbbi szakaszaiban.”

Gudmundsson elmondta azt is, a magyar egy elismert kézilabdanemzet, amely mögött óriási kézilabda-kultúra áll.

„Hihetetlenül nehéz mérkőzéseket vívtunk ellenük az évek során. A 2012-es meccset sohasem fogom elfelejteni, a londoni olimpia negyeddöntőjében kétszeri hosszabbítás után kaptunk ki. De 2017-ben a dánokkal a vébén is megleptek bennünket, amikor a nyolcaddöntőben legyőztek bennünket” – emlékezett vissza.

A két csapat korábban 41 mérkőzést vívott egymással, három döntetlen mellett a magyarok 23-szor az izlandiak 15-ször győztek. A felek legutóbb 2017. január 6-án, egy skjerni felkészülési mérkőzésen találkoztak, akkor a magyarok 30-27-re nyertek. A legutóbbi tétmérkőzés, a 2014-es Eb-csoportmérkőzés 27-27-es döntetlennel ért véget.

A szerdai program

E csoport, 3. forduló
18.15: Izland-Magyarország
20.30: Dánia-Oroszország

Kiemelt fotó: Patrik STOLLARZ / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik