Élő Sport

19 gólos győzelemmel kezdte az Eb-t a női pólóválogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 25-6-ra győzött Horvátország ellen a hazai rendezésű Európa-bajnokság első fordulójában.

Hazai pályán szerepelni egy világversenyen mindig különleges élmény, de az elvárások néha pluszterhet is tudnak rakni a csapatra. A női pólósok számára nagy a tét, mivel a budapesti Európa-bajnokságon a tokiói olimpiára is kvótát lehet szerezni, igaz, ehhez meg kellene nyerni a tornát, vagy a spanyolokkal együtt kell a döntőbe kerülni.

A magyar csapatsportágak becsületéért szállnak harcba a női pólósok
A budapesti vízilabda Európa-bajnokságon olimpiai kvótát lehet szerezni, a női csapat pedig hazai pályán a végsőkig küzdeni fog ezért.

A hatfős csoportban az orosz és a görög csapat lesz az igazán komoly ellenfél a magyar válogatott számára, és Bíró Attila szövetségi kapitány el is mondta, hogy a horvátok és a szlovákok elleni találkozók a ráhangolódást szolgálják majd, mivel a tudáskülönbség alapján a papírforma mindkét meccsen fölényes győzelmet ígér.

A múlt alapján egyébként kinéz egy dobogós helyezés a magyar csapat számára, amely a korábbi 17 Eb-szereplés alkalmával csak négyszer nem jutott az első három közé.

A horvátok ellen a nyitónegyedben a háromgólos Keszthelyi Rita vezetésével 5-1-es előnyt dolgozott ki a gárda, igaz, sok hibával játszott, lövéseinek felét elhibázta. A második felvonásban is érezhető volt, hogy mintha kicsit lámpalázas lenne a csapat – Szilágyi Dorottya például ötméterest rontott -, ennek ellenére folyamatosan növelte előnyét.

A nagyszünet után a horvátok elkészültek erejükkel, támadásokban már nem tudtak emberelőnyt kiharcolni, így kapura szinte teljesen veszélytelenek voltak. A Gangl Edinával a mérkőzést megfelező Kasó Orsolyának nem sok dolga akadt, végül egy ötméteressel törte meg a jeget a rivális.

A zárónegyed közepére már minden magyar mezőnyjátékos feliratkozott a gólszerzők közé – Vályi Vanda volt az utolsó -, végül egy híján húszgólos különbség alakult ki. Folytatás hétfő este a horvátokhoz hasonló játékerőt képviselő szlovákok ellen.

Annak örülök, hogy mindenki gólt lőtt és túl vannak a lányok az első másfél negyedben érezhető lámpalázon. Volt egy kis pozitív stressz, ami remélhetőleg ezzel elmúlt, ezért is jó, hogy egy könnyebb ellenféllel kezdtünk. Nem volt olyan konkrét dolog, amit gyakoroltatni szerettem volna, sok ziccert akartam befejeztetni, mindenkivel gólt lövetni. Egy-egy taktikai elemet próbáltunk ki, de sokat nem akartunk

– nyilatkozta az MTI-nek Bíró, aki hétfő délelőtt még edzést is vezényel a játékosoknak a Szlovákia elleni összecsapás előtt.

Női vízilabda Európa-bajnokság, A csoport:

Magyarország – Horvátország 25-6 (5-1, 7-2, 7-1, 6-2)
Duna Aréna
v.: Turkan (török), Mauss (német)
gól:
Keszthelyi 5, Parkes 4, Szilágyi, Gurisatti 3-3, Garda, Máté, Vályi 2-2, Illés, Gyöngyössy, Rybanska, Leimeter 1-1, illetve Miljkovic D., Butic 2-2, Skelin, I. Butic 1-1

 

A magyar csapat további programja:
hétfő:
Magyarország – Szlovákia 19.00

szerda:
Magyarország – Oroszország 19.00

péntek:
Magyarország – Görögország 19.00

vasárnap:
Magyarország – Szerbia 19.00

 

További eredmények:
Görögország – Szerbia 26-7 (9-1, 5-3, 5-2, 7-1)
Oroszország – Szlovákia 31-2 (9-0, 5-0, 8-1, 9-1)

 

B csoport:
Olaszország – Németország 13-4 (4-2, 5-2, 2-0, 2-0)
Hollandia – Izrael 22-3 (4-0, 5-1, 7-1, 6-1)
Spanyolország – Franciaország 15-6 (3-1, 3-0, 4-1, 5-4)

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Kimaradt az ötméteres

Labdát szereztünk emberhátrányban, Parkes végigment, csak szabálytalanul tudták szerelni, ötméteres. Szilágyi büntetője kimaradt.

Megint elhoztuk a labdát

Vályi ért oda előbb. Máté Zsuzsanna dobta fórból az első gólunkat a második negyedben. Pattintva a bal alsóba. 6-1.

Vége az első negyednek

Az látszik, hogy nincs egy súlycsoportban a két csapat, de az is feltűnő, hogy a jó kezdés után jöttek a rontások, rossz passzok, kapufák. Ez most persze belefér.

Itt az első horvát gól

Illés Anna megúszásból lőtte az ötödik gólunkat, aztán a horvátok előnybe kerültek, Bukic lövését azonban Gangl kiütötte. A horvát kapus, Ratkovic is bemutatkozott, Gurisatti löketét szedte ki. Domina Butic szerezte az első horvát gólt, nagyon szépen ejtett. 5-1.

Nagyon messze vannak a kapunktól

A horvátokat eddig sikerül teljesen kiszorítani, szinte lövésig sem jutnak el. Nálunk Keszthelyi villant ismét, harmadik gólját lőtte. 4-0.

Ők is kaptak egy előnyt

Gangl azonban védte Butic lövését. Mi pedig megúsztunk, Keszthelyi fejezte be góllal az akciót. 2-0.

33 másodperc kellett

Kaptunk gyorsan egy kiállítást, amit Keszthelyi Rita használt ki. 1-0 ide.

Elindult a meccs

A fehér sapkában játszó magyar csapat hozta el a labdát Vályi Vanda révén.

Nehéz dolga volt a kapitánynak

Bíró Attila azt mondta, nagyon komoly fejfájást okozott neki, hogy kiválassza azt a 13 játékost, akik végül bekerültek a keretbe.

Ők lettek a szerencsés kiválasztottak:
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC)
Mezőnyjátékosok: Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A nők elkezdik

Budapest ötödik alkalommal rendez vízilabda-Eb-t, és mind a nőknél, mind a férfiaknál esélyes a magyar csapat a dobogóra. A nők az első meccsen a horvátokkal találkoznak, a papírforma alapján nem lehet gond.

Olvasói sztorik