Sport

Gulyás István: Az egygólos győzelmek a legszebbek

A magyar kézilabda-válogatott 26-25-re legyőzte Oroszországot az Európa-bajnokság első csoportmeccsén.

Gulyás István szövetségi kapitány úgy fogalmazott a találkozó után, hogy minden játékosa megfelelt az elvárásoknak. Ezzel arra utalt, hogy a magyar szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Nagy László alelnök elmondta: konkrét elvárást nem fogalmaztak meg a csapattal szemben.

Azt kaptuk, amit vártunk. Amire készültünk taktikailag, azt hellyel-közzel meg tudtuk oldani. A mérkőzés előtt az öltözőben mindenkinek megfogalmaztunk célokat, és ennek mindenki megfelelt. Az időkéréseknek sokszor van olyan üzenetük is, hogy valami nem jó, és nem akartuk ezt kommunikálni a fiatalok felé, hiszen helyén volt a szívük

– mondta a magyar szakember, aki szerint a szakmai stáb valószínűleg egyszer-egyszer késett az időkéréssel, de bíztak benne, hogy kijönnek a hullámvölgyből.

Gulyás elmondta, a legfőbb taktikai tervük az volt, hogy Pavel Atmant és Dmitrij Zsitnyikovot kivegyék a játékból, és mivel sikerrel jártak, ez volt a kulcsa a győzelemnek.

„Nagyon sokat visszakaptunk abból, amit gyakoroltunk. Egy-egy meg nem értés vagy bizonytalanság volt, ami a mérkőzés hevében előfordul. Elcsúsztunk egy kicsit, elváltottuk magunkat, abból gólokat kaptunk, de azt gondolom, összességében rendben volt. Nem akarom cáfolni saját magamat, építkezünk. Ezzel a győzelemmel semmi nem történt, ez egy állomás számunkra. Persze, sokkal boldogabb a lelkünk, ráadásul az egygólos győzelmek a legszebbek.”

Videón Mikler Roland győzelmet érő védése
Fantasztikus napja volt a magyar kapusnak.

A mezőny legjobbjának megválasztott Mikler Roland szerint hullámzó meccset játszott a válogatott, amelyben voltak nagyon jó szakaszok, amikor sikerült ellépni négy góllal, aztán butaságokat csináltak és az ellenfél visszajött a meccsbe.

Talán nem mi voltunk az esélyesek, de korábban is elmondtam, hogy nálunk jobban nem harcolhat senki a győzelemért, és nem akarhatja jobban. Nyilván vannak olyan begyakorolt dolgok, amelyeknek meg kell mutatkozniuk a pályán, de azok mellett nekünk ez lehet az erősségünk, mert ha az ellenfél jobban akarja a győzelmet, nekünk nincs esélyünk

– magyarázta a MOL-Pick Szeged kapusa, aki azért hozzátette, hogy nagyon büszke a csapatra, a társai nagyon jól dolgoztak, nagyon sokat segítettek neki védekezésben.

„Le a kalappal a csapat előtt, így kell harcolni, így kell küzdeni, így kell nekimennünk a dánoknak is. Ha szívvel-lélekkel, az utolsó pillanatig csináljuk, kevés hibával, akkor képesek vagyunk ilyen mérkőzéseket játszani.”

A magyarok hétfőn 20.30-tól az olimpiai és világbajnok dánokkal találkoznak a malmői E csoportban. A középdöntőbe az első két helyezett jut.

Kézilabda Európa-bajnokság, E csoport, 1. forduló

Magyarország – Oroszország 26-25 (14-13)
Malmö, Malmö Aréna
v.: Jurinovic, Mrvica (horvátok)
Magyarország: Mikler – Győri 3, Szita 4, Bánhidi 4, Sipos 1, Máthé, Hornyák 1, cserék: Bóka 3, Balogh Zs. 7, Ligetvári 2, Nagy B. 1, Fekete, Rosta, szövetségi kapitány: Gulyás István
lövések/gólok: 41/26, illetve 43/25
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 3/1
kiállítások: 6, illetve 0 perc

Kiemelt kép: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Andreas Hillergren

Ajánlott videó

Olvasói sztorik