Sport

Rasmussen síelés közben tudta meg, hogy menesztették

Furcsállja, hogy a szövetség hirtelen kihátrált mögüle, és sajnálja, hogy nem fejezheti be az elkezdett munkát a női kézilabda-válogatott élén.

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) menesztette a női válogatott szövetségi kapitányát, Kim Rasmussent. Pálinger Katalin, a szövetség alelnöke azt nyilatkozta, hogy a döntés hátterében az áll, hogy stabilitásra és biztonságra van szüksége a csapatnak. Márpedig a dán edzőt egy nyilatkozata miatt eltiltotta a nemzetközi szövetség, és még mindig nem tudni, mennyi időre, márciusban pedig jön az olimpiai selejtezőtorna Győrben, amelyen Szerbia, Kína és Oroszország lesz az ellenfél, és ahonnan az első két helyezett kijut Tokióba.

Könnyű lenne ráfogni az eltiltásra, de szerintem nem állná meg a helyét

– nyilatkozta Rasmussen a dán TV2-nek a menesztéséről.

Rasmussen jó munkát végzett, de el kellett küldeni
A szövetség alelnöke, Pálinger Katalin magyarázta el, mi vezetett a dán szakember menesztéséhez.

„Csak márciusban kell legközelebb játszani, február közepén lesz a következő összetartás. Ha kivártunk volna, akkor is ki lehetett volna találni egy B-tervet, ha minden rosszul sül el az IHF-fel” – nyilatkozta, majd arról beszélt, hogy ausztriai síelése közben, telefonon közöltek vele a döntést, onnan vezetett aztán Budapestre, hogy lezárja a dolgokat és összecsomagoljon.

Furcsa, mert elégedettek voltak a munkával, látták a fejlődést, majd hirtelen úgy döntöttek, hogy ez mégsem működik. Ez azért kicsit bosszantó.

Mi sem bizonyítja szerinte jobban, hogy megbíztak benne, mint hogy novemberben ajánlottak neki egy új, négy évre szóló szerződést, amit alá is írt.

Rasmussen elmondta, hogy nem volt könnyű helyzetben, sokan visszavonultak az évek során, rengeteg volt a sérült, és többen családot alapítottak, így gyakorlatilag mindig újra kellett építenie a csapatot. Kaotikusnak nevezte a helyzetet, ugyanakkor ő kihívást is látott benne, hogy megoldja ezt a feladatot.

A 2016-ban kinevezett dánnal egyébként világbajnokságon és Eb-n is története legrosszabb szereplését érte el a magyar válogatott az elmúlt években, ugyanakkor a minimum elvárást, az olimpiai selejtezőtornán való részvételt sikerült elérnie a 2018-es Eb-7. hellyel. Márpedig az ezt megelőző két olimpiai ciklusban nem siekrült eddig sem eljutni. Elfogadja azonban, hogy a szövetség rendet akar az elmúlt négy év legfontosabb mérkőzései előtt.

Tisztáztuk a helyzetet, de sajnálom, hogy nem folytathatom a munkát. Óriási eredmény, hogy ezzel a fiatal csapattal ott lehetünk az olimpiai selejtezőn.

A folytatásról azt mondta, hogy az élete a kézilabda, alig várja a következő lehetőséget és neki mindegy, hogy Dániából vagy máshonnan keresik meg.

Tanulok a hibáimból, és továbblépek.

Az MKSZ elnöksége Rasmussen menesztésével egy időben azt is bejelentette, hogy felkérte Pálingert és Novák András operatív igazgatót, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Danyi Gáborral és Elek Gáborral – az alelnök elmondása szerint a két magyar edző és klubjaik pozitívan reagáltak a megkeresésre. A tervek szerint a Bajnokok Ligája-címvédő Győr, valamint a Ferencváros vezetőedzője együtt látná el a szövetségi kapitányi feladatokat a március 20-22-én sorra kerülő győri olimpiai selejtezőtornán, valamint azt követően a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön.

Kiemelt kép: SEBASTIEN BOZON / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik