Sport

Az ismeretlenségből vívta be magát az olimpiai esélyesek közé

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Történet egy 22 éves fiatalemberről, aki a tapolcai szülőházból indulva nem várt sebességgel ért fel a vívóvilág tetejére: az olimpia előtti évben lett párbajtőr egyéni világbajnok. Mindezt úgy, hogy két évvel ezelőtt elhunyt az az ember, aki nevelőedzőjeként, testnevelő tanáraként több mint tíz éven át oltotta belé a sport szeretetét, a párbajtőrvívás tudományát. Elköltözött otthonról, egyetemistaként egy vécé és zuhany nélküli kollégiumi szobában élte mindennapjait, ráadásul 2019 elején átesett egy műtéten is. Interjú az atipikus villámkarriert befutó Siklósi Gergellyel.

Hogy lesz az ember 21 évesen a relatív ismeretlenségből, a világranglista 44. helyéről egyéni világbajnok párbajtőrvívó?

Válaszolhatnám a megszokott paneleket, hogy 15 év kemény, áldozatteljes munka, lemondások árán, ami igaz is lenne persze. De igazából az elmúlt másfél év változásai értek el olyan hatásokat a személyiségfejlődésemben, felfogásomban, ami az első komoly felnőtt sikeremhez, a májusi párizsi világkupa bronzérméhez, egy hónappal később az Európa-bajnoki csapatbronzhoz, júliusban pedig a vb-aranyhoz vezetett.

15 év munkát említ, aminek kilencven százaléka Tapolcához, azon belül első mesteréhez Szalay Gyöngyihez köti. Mit adott a szülővárosa és nevelőedzője?

2004 októbere óta vívok. Nővérem után kerültem elsős koromban a terembe, korkedvezménnyel, mert igazából még pár évig nem is nagyon foghattam volna pengét a kezembe. Gyöngyi azt mondta, na jó, jöhet ő is. Én voltam a legfiatalabb. A vívás mellett ekkor még kicsit fociztam, kéziztem, cselgáncsoztam. Végül a párbajtőr győzött. Hogy mit tanultam Gyöngyitől? Sokat mesélt nekem arról, hogy egyéni eredményesség terén hiába akadtak nála jobbak, csapatban mégis rendre őt nevezték befejező embernek. Benne bíztak a legjobban, rá támaszkodtak a többiek. Azt mondtam, ilyen akarok lenni, a legjobb csapatember. Hiába a világbajnoki arany, mégsem tartom magam egyéni vívónak. Rá akartam, akarok hasonlítani, nagy hátrányokból fordítani, mert a csapat az első. Mindig ezt az elvet követtem.

Sportévkönyv 2019

Az írás eredeti verziójában a Magyar Olimpiai Bizottság  kiadványában, a Sportévkönyv 2019-ben jelent meg. Az 512 oldalas, 16 oldalnyi mellékletet tartalmazó kiadványban további interjúk, elemzések, színes anyagok, szubjektív írások olvashatóak az elmúlt sportévből.

Lehet egy férfi vívónak női példaképe?

Ezek szerint lehet. Gyöngyi erős, makacs személyiséggel rendelkezett, aki később, a gimiben testnevelő tanáromként is mindenkinek példát mutatott.

Mennyire előny, hogy Szalay Gyöngyi balkezesként több mint tíz éven keresztül másik oldali iskolát adott, mint a jelenlegi edzője, Dancsházi-Nagy Tamás, aki jobbkezes?

Jó kérdés. Azt hiszem, kifejezetten előnyt jelentett bármelyik másik vívóval szemben. A többség, ahogy én is, jobbkezesnek születik, így amikor jön egy-egy balos ellenfél, nem lepődöm meg. Talán pont azért, mert az iskolázás miatt nekem ez a természetesebb, nem nézem, észre sem veszem milyen felállású az ellenfelem. Inkább mindig a lehetőségeket, a megnyíló vonalakat lesem. Nem is tudom fejből megmondani, hogy a vb-n melyik ellenfelem volt balkezes. El kell gondolkoznom rajta. Talán a negyeddöntőben Bas Verwijlen (holland, 15:8) és a döntőben Szergej Bida (orosz, 15:14), de lehet, hogy rosszul emlékszem. Gyöngyi azt sulykolta még belém, hogy nem elég csak egy-két dolgot jól csinálni a páston. Nem elég csupán jól támadni, meg kell tanulni védekezni is. Edzésen ezért gyakran célfeladattal edzettünk, amit manapság is alkalmazunk.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Ha ilyen remek edző-tanár-tanítvány kapcsolatban álltak, miért jött el Tapolcáról?

Érettségi után 2017-ben felvételt nyertem az ELTE-re. Augusztus végén beköltöztem a KUK-ba, az ELTE budapesti, Kerekes utcai kollégiumába. Nem tellett lakbérre, ilyen budapesti albérletárak mellett végképp, itt viszont klasszikus kollégiumi körülmények között, egy vécé és zuhany nélküli szobában élhettem. Megbeszéltem Gyöngyivel, hogy megpróbáljuk áthidalni a fizikai távolságot. Ezért félúton, Fehérváron találkoztunk hetente egy-két alkalommal. Suli után irány a buszpályaudvar, a délutáni dugóban két óra oda, majd egy komolyabb iskolázás, kis vívás után általában este 11-re értem vissza a kollégiumba.

Mindketten belátták, hogy ez így nem megy?

Szeptembertől november elejéig próbálkoztunk így, amikor jeleztem, nem bírom tovább. Érezte ő is, hogy szakmailag már középtávon is tarthatatlan ez a megoldás, de egy ilyen hosszú és eredményes, kifejezetten biztató jövőképpel rendelkező edző–tanítvány kapcsolatot nehezen enged el az ember. Ezért nem akarta kimondani, hogy vége. Közben a Honvéd már segítséget nyújtott, a koleszből beköltözhettem a Dózsa György úti klubszékházba. Gyöngyi ezt úgy értelmezte, ezzel a lakhatási lehetőséggel végleg elcsábítanak tőle.

Végül is Szalay Gyöngyi előtt ott lebeghetett Boczkó Gábor (olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőröző) példája, akit a szintén tapolcai Eitner Kingától „csábított el” a Honvéd. Úgy érezhette, ismétli magát a múlt?

Meglehet, de valójában a fizikai korlátokat nem tudtuk áthidalni.

Békében váltak el?

Nehezen értette meg, ezért nehezen engedett el. De a november végi országos bajnokságon, amikor meglátott, már mosolygott, puszival köszönt, és jót beszélgettünk.

Adott valamilyen extra útravalót?

Csak annyit mondott,

mindig én maradok a nevelőedződ, mindig jóban leszünk.

Ez épp elegendő volt, mert azt éreztem, megbékélt a helyzettel, megbocsájtott nekem.

A lány, aki fejben vívott – Szalay Gyöngyi emlékére
Szerda délután egy órakor helyezik örök nyugalomra az olimpiai bronzérmes, hétszeres világbajnok vívónőt a tapolcai új temetőben.

Aztán bő egy hónap elteltével, 2017. december 30-án, 49 éves korában váratlanul elhunyt. Mit érzett?

Azon gondolkodtam, vajon van-e szerepem nekem ebben?

Miért lett volna?

Mert belebetegedhet az ember, ha elveszíti azt, akit szeret. Gyöngyi, bár nem akarta, de elveszítette azt a tanítványát, akit szeretett, akibe sok-sok év munkát fektetett, akiben látta a jövőt.

Magát hibáztatta?

Nem kerestem az okokat, nem akartam magamat hibáztatni, de megfordult a fejemben, hogy esetleg részem lehetett benne. De próbáltam ezt az érzést elnyomni és, hát – gyászoltam.

Elment a temetésére?

Természetesen, az egész családdal együtt. Azóta is, amikor hazafele járok, kimegyek a sírjához. Nem azért, hogy csak úgy ott legyek, hanem jó megmutatni neki mindazt, mi lett belőlem.

A világbajnoki címe óta meglátogatta már?

Igen. Nem mondtam senkinek, nem verem nagydobra, mert a gyászt belül élem meg.

Kivitte a vb-aranyat?

Igen. Megmutattam. Kicsit beszéltem hozzá.

Nem lehetett egyszerű.

Nem. Sőt. Az elmúlt két évben nem sok minden volt egyszerű, de sokat tanultam belőle…

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Két évvel ezelőtt még masszívabb, egy kicsit más zsír-izom összetételű Siklósi Gergelyt látott az, aki a vívóteremben járt. Az atletikusabb alkat is tudatos változás eredménye?

Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a táplálkozásnak mindaddig, amíg meg nem ismerkedtem a barátnőmmel, aki történetesen személyi edző. Azóta tudatosabban étkezem. Furcsa módon a túl sok edzés miatt nem zsírból, hanem izomból kellett kicsit leadnom.

Mit ért túl sok edzésen, túl sok izmon?

Azt hittem, a munka mennyiségében rejlik a győzelem kulcsa. Azt az elvet vallottam, ha az edzésen megteszel mindent, és még annál is többet, akkor a hétvégén adott lesz minden a sikerhez. Ezért elsőnek érkeztem az edzésre, és figyeltem arra, hogy az utolsó is én legyek. Ha az volt a feladat, hogy vívjak hat darab tizenötöt, akkor hetet, nyolcat vívtam. Átestem a ló túlsó oldalára. Túlzásba vittem a kondit is, és bár látszólag fitt voltam, dagadtam az izomtól, mégsem érkeztem frissen a versenyekre. Fejben sem lehettem topon. Aztán 2018 szeptemberében jelzett a szervezetem. Ganglion sérvet diagnosztizáltak a jobb kezemben. Nem fájt nagyon, csak nem tudtam rendesen fogni a pengét, ami vívásnál nem egyszerűen hátrány, hanem kifejezetten szívás. Decemberben aztán nem halogathattam tovább, megműtöttek.

Újabb mélypont?

Mindez az önbizalmamat is összetörte, persze. De legalább akadt időm gondolkodni. Szerencsére, amióta a Honvéd székház harmadik emeletén lakom, gyakran összefutok Imre Gézával. Rendre jókat beszélgetünk, és sikerült felnyitnia a szememet. Azt mondta, nem az edzés mennyisége határozza meg a sikert, hanem a minősége, ahogyan edz az ember. Nyilván ajánlott minél többet lent lenni a teremben, de nem szabad ráfeszülni, túlzásokba esni. Egy duci vívó is simán nyerhet világbajnokságot, ha benne van a kezében és a fejében az ehhez szükséges képesség. Ráébredtem, tévúton jártam. Okosan kell felkészíteni magamat pont a verseny napjára, úgy, hogy akkor legyen a legjobb a mentális és fizikai állapotom.

A túl sok izomból hogyan lett kevesebb?

Úgy, hogy vegetáriánus lettem. Az idei párizsi világkupa előtt egy hónappal kezdtem ezt a fajta étrendet.

Célirányos vega, vagy ideológia okokból váltott?

Az ideológiai okait is el tudom fogadni, de sajnos nem vetem meg a sertésszűz pecsenyét. Annyit tudok tenni, hogy nem eszem annyi húst, mint régen, inkább növényi alapon viszem be a fehérjét. Például zöldborsó proteinnel. És nem ragaszkodom ehhez sem. A világbajnokság előtt egy héttel például abbahagytam, mert akkor úgy éreztem, kicsit több erőre van szükségem.

Pályafutása második mestere mennyire képvisel más filozófiát, mint az első?

Gyöngyi a versenyeken kicsit szurkolóm is volt. Vele szemben Dancsházy-Nagy Tamásból árad a nyugodtság. Bástya. Már csak a magassága miatt is. Eleinte ugyan inkább klasszikus felállásban – az edző megmondja, a tanítvány megcsinálja a munkát – kezdtük, de a sérülésem után sokat változott a kapcsolatunk. Azóta meghallgat engem is, és ahhoz igazítja a saját elképzeléseit. Tök jó program jön ki belőle. Ha szakmailag nézem, úgy Gyöngyi egykori tőrözőként a klasszikus vonalat képviselte, kicsit hátrébb tartottam a kezem a mostaninál, közelebb álltam az ellenfélhez. Tamás másfél éves munkájával elérte, hogy kicsit előrébb került a pengém hegye, és tovább csiszoltuk a technikámat is. Így sokkal hosszabb, bátrabb, magabiztosabb lettem, aminek láthatóan meglett az eredménye.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Először 2019 májusában a párizsi világkupán.

Csak úgy tudtam elegendő ranglistapontot szerezni, ha nyolcba kerülök. Oda, ahol felnőttek közt még soha nem jártam, hiszen addig még 64 közé sem jutottam. Ennek megfelelően nem éreztem sanszot, Párizs előtt elengedtem a budapesti világbajnokságot. Balassa Leventével, a sportpszichológusommal arra jutottunk, ki kell menni és élvezni a vívást. Azt programozta belém, hogy ne törődjek semmivel, csak érezzem jól magam a páston. Ezt az érzést többször hangoztatják topsportolók, akik azt vallják: a bennük égő tűz, állandó szenvedély, a sport élvezete nélkül nem menne úgy, ahogy. Nem arra kell gondolni, mi lesz, ha beadom a következő tust, ki jut tovább, hanem az a lényeg, hogy élvezzem a vívást. Ha a páston felemelt fejjel, tiszta tekintettel a szemedbe néz az ellenfeled, akkor határozottságot érzel, nem bizonytalanságot, végképp nem félelmet. Ez az a kulcs, amire ráéreztem Párizsban. Bejutottam a négybe.

Ezt az érzést sikerült átmenteni a budapesti világbajnokságra?

Lényegében igen. Ezt láthatta rajtam Andrea Santarelli a vb-elődöntőben. Hiába vezetett 4-1-re, egy-egy találata után is csak mosolyogtam rá. Olyan önbizalmat sugározva álltam vele szemben, hogy beleremegett. 12 tust adtam eztán zsinórban.

Vívóversenyeken nem annyira jellemző a többezres tömeg, a hangos szurkolás. Láthatólag ez sem zökkentette ki.

Nem, mert Leventével és a mesterrel külön készültünk a várható szurkolói hangulatra. Kaptunk egy kis csöndes szobát a csarnokban, amikor nem vívtam, oda vonultunk vissza. Tamásban az a jó, hogy amikor beléptem a reflektorfénybe, akkor is nyugalmat sugárzott mögöttem. Rá sem kellett néznem. Tudtam, hogy nem fél, ami óriási löketet adott és támaszt jelentett.

Világbajnokként hogyan tovább, mi lesz jövőre?

Sok világkupa és egy olimpia.

Az aktuális világbajnoknak bérelt helye lesz Tokióban?

Dehogy. Az előny ugyan, hogy a vb után negyedik helyről kezdtem az évadot a világranglistán, és kiemeltként állok rajthoz a soros világkupákon, de ettől még… A csapatkvalifikációt szeretném megoldani.

No de egyedül?

Négy fő egy csapat, hárman vívnak folyamatosan, de ha azt a csapatfilozófiát folytatom, amit eddig, akkor nagy segítségére lehetek a többieknek. A világbajnokságon pont az jelentett problémát, hogy egy nap pihenőt tartottak az egyéni és a csapatverseny között. Azt hittem, majd a csapaton is megváltom a világot. Aztán a húsz éve pályán lévő Nyikisin ellen, mínusz háromról indulva mínusz héttel adtam át a stafétát. Szóval kicsit magaménak érzem azt, hogy kikaptunk az ukránoktól. Ebből tanultam. Nehéz menet lesz, sokat kell tanulnunk, hogyan álljunk a kvalifikációhoz. Hogyan segítsük egymást. Ez az Európa-bajnokságon remekül ment, egy tussal maradtunk le a döntőről. Egyéniben megpróbálom tartani a helyemet, az olimpiát követően is a legjobb 16 között szeretnék lenni a világranglistán. Nem egyetlen kiugró eredménnyel, mint most, hanem konstans jó vívással.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Azért nincs merészebb álom, konkrétan megfogalmazott helyezés, mert a példája is azt mutatja, párbajtőrvívásban a 44. helyről is lehet világbajnok az ember? Akinek jó napja van, az nyer majd Tokióban is?

Sok jó vívó van, éppen ezért nincsenek megkérdőjelezhetetlen favoritok, konkrét esélyesek az érmes helyekre. Ez az adott napon dől el. Tisztességesen felkészülök, a legjobb tudásom szerint, a legjobb mentális állapotban próbálok odakerülni, és ha hasonlóan, mint Budapesten, el tudom engedni a körülményeket, például azt, hogy ez lesz az első olimpiám, akkor bármi kisülhet belőle. Lehet, hogy az első asszóban kikapok, még ha a legjobban vívok is, de lehet, hogy ismét döntőbe jutok.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik