Sport

Fájó igazság: női kéziseink nem tudnak mást tenni, mint hogy a riválisoknak szurkolnak

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) főtitkára továbbra is bízik benne, hogy a női válogatott kvótát szerez a márciusi olimpiai selejtezőtornára a Japánban zajló világbajnokságon.

Nem igazán tudunk mást tenni, mint szurkolunk azoknak a csapatoknak, amelyek előttünk végeztek az Európa-bajnokságon. Még így is van esélyünk, hogy a tavalyi eredményünkkel kvótát szerezzük a selejtezőtornára, és ebben bízunk is

– nyilatkozta az MTI-nek Horváth Gabriella.

Kézi-vb: Rasmussen felelőssége a románok elleni rémálom
Egyszer vezettek a románok a mieink ellen a világbajnokságon, és ezzel meg is pecsételték a sorsunkat. Mostantól csak abban bízhatunk, hogy a többi eredmény kedvező alakulása miatt mégis ott lehetünk az olimpiai selejtezőben.

A magyar csapat az olimpiai kvalifikációs világbajnokság pénteki játéknapján, a csoportkör utolsó fordulójában 16-10-es első félidő után 28-27-re kikapott Romániától, így két győzelemmel és három vereséggel negyedikként zárt a C csoportban, és a folytatásban csak a 13-16. helyért játszhat. Az MKSZ eljárása a legjobb hét közé kerülés volt.

„Nehéz szavakat találni, hiszen parádés első félidőt zárt a csapat, utána viszont a románok feltámadtak. Végig bíztunk abban, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést, vagy legalább döntetlenre hozni, de a drámai végjátékban ez sajnos nem sikerült” – mondta a főtitkár.

A magyar válogatottnak mostantól azért kell szurkolnia, hogy a tavalyi Európa-bajnokság 2-6. helyezettjei, vagyis Oroszország, Hollandia, Norvégia, Svédország és Románia közül legalább négy csapat kivívja az olimpiai szereplés, illetve a selejtezőn való részvétel jogát a világbajnokságon, mert ebben az esetben a kontinenstornán hetedik helyezett magyarok is részt vehetnek a márciusi selejtezőn. Az Európa-bajnokságról az a két legjobb csapat szerez részvételi jogot a selejtezőtornára, amelyek nem vívják ki az olimpián vagy a selejtezőn való szereplés jogát a mostani vb-n.

A magyarok vasárnap Argentínával játszanak. Ha nyernek, akkor a 13. helyért léphetnek majd pályára a francia-angolai találkozó győztesével.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jamamura Hirosi

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik