Sport

Megfellebbezi eltiltását a doppingbotrányba került edző

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megerősítette, hogy Mo Farah olimpiai és világbajnok hosszútávfutó korábbi edzője, Alberto Salazar fellebbezett a doppingszabályok elleni vétség miatt kiszabott négyéves eltiltása ellen.

Majdnem öngyilkosságba kergette leggyorsabb atlétáját a doppingedző
„Beragadtam egy olyan rendszerbe, amely elpusztítja a fiatal lányok testét” – mondta Mary Cain.

Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) október elején közölte, hogy a 61 éves tréner az úgynevezett Nike Oregon Projekt keretében doppingolásra vette rá tanítványait. A gyanú szerint a kubai születésű Salazar, valamint Jeffrey Brown endokrinológus vényköteles gyógyszert adagoltak intravénásan versenyzőknek az engedélyezettnél nagyobb dózisban, hogy fokozzák a teljesítményüket.

Travis Tygart, az USADA vezetője szerint 5800 oldalas vizsgálati anyagban mintegy 30 tanúvallomás áll a rendelkezésükre, ennek ellenére Salazar fellebbezésében tagadja a bűnösségét.

Az edző tagadta a vádakat, melyek között tesztoszteronnal való kereskedés is szerepel, és csak annyit ismert el, hogy L-karnitint adott versenyzőinek, ám jelezte, hogy ez teljesen legális kiegészítő, és az előírásoknak megfelelően alkalmazták.

Kiemelt kép: Christian Petersen/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik