Sport

Csalással vádolták, de a szakértő szerint is feljutott a K2-re a magyar hegymászó

Suhajda Szilárd szeptember végén feljutott a K2 csúcsára, amivel történelmet írt: a Föld második legmagasabb hegycsúcsán (8611 méter) ugyanis korábban még nem járt magyar. Suhajda oxigénpalack nélkül teljesítette a kihívást. Klein Dávid is vele tartott, ám ő egészségügyi okokból visszafordult út közben.

Csalással vádolják a magyar hegymászót, aki feljutott a K2-re
Sokak szerint nem jutott föl a Föld második legmagasabb csúcsára, csak bemondta a sikeres expedíciót.

Az elmúlt hetekben ugyanakkor többen is megkérdőjelezték, hogy Suhajda Szilárd valóban feljutott-e csúcsra, illetve, ha igen, akkor oxigénpalack segítsége nélkül sikerült-e neki. A hegymászó egy ideig hallgatott, de aztán úgy döntött, mégis megszólal és közleményben tisztázta magát.

Azt írta, lejárató kampány folyt ellene, ami nem csak vele szemben volt rosszindulatú, hanem a teljes magyar hegymászóközösségre romboló hatással van. Az eredménye kapcsán azóta a Magyar Hegy-és Sportmászó Szövetség is állást foglalt, az állásfoglalásban pedig megerősítik a hegymászó által közzétett dokumentumok hitelességét.

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöksége szívből gratulál a csapatnak, amiért közös erőfeszítéssel sikerre vitték az expedíciót, és Suhajda Szilárd elérte a világ legnehezebben megmászható nyolcezresének csúcsát

– áll a közleményben.

Suhajdát a többi közt olyan vádak érték,  mint, hogy a csúcsról megosztott videóban túlságosan jó állapotban beszél, későn publikálta közösségi média felületén az első fotókat és videókat, nem hatódott meg a felvételek készítése közben, valamint, hogy fizikai képtelenség, hogy több, mint egy órát töltött fent a Föld második legmagasabb pontján. Suhajda és csapata szerint a vádaskodás alapja éppen az, hogy napjaink legjobban dokumentált nyolcezres csúcsmászását valósította meg. A képanyag egy része már az expedícióról készült dokumentumfilmben is láthatóak voltak:

Suhajda a Facebook-posztjához egy részletes mappát csatolt, amelyben pontról-pontra bemutatja, hogy miért alaptalanok az ellene az elmúlt hetekben felhozott vádak. Mindebből kiderül, hogy

  • a csúcson készített csaknem 80 fotó- és videófelvételeket pártatlan szakértő elemezte és megállapította, hogy hitelesek és a K2 csúcsán készültek;
  • illetve az őt megkérdőjelezők által megkeresett nemzetközi szakértő elemzése is egyértelműen megállapította, hogy oxigénpalack nélkül érte el a K2 csúcsát.

Suhajda Szilárd megosztotta, hogy az expedíciót megelőző alapos fizikai felkészülésnek, a Klein Dáviddal közösen végrehajtott erős akklimatizációs programjuknak, valamint egyéni gyors akklimatizációs képességének is köszönheti, hogy a csúcson jól érezte magát és a körülményekhez képest könnyedén mozgott a csúcsmászás során. Nyilvánosságra hozta a mozgás közben rögzített GPS nyomkövetőjének adatait is.

A K2 megmászása után az Eseményhorizont csapatának célja, hogy 2021-ben oxigénpalack nélkül érjék el a világ legmagasabb pontját, a Mount Everest 8848 méter magas csúcsát.

Kiemelt kép: Eseményhorizont expedíció

Ajánlott videó

Olvasói sztorik