Sport

Shane Tusup összeereszti új tanítványát Hosszú Katinkával

A Duna Arénában október 4-6. között már a harmadik idei FINA-világversenyt rendezik a májusi Champion Series és az augusztusi junior vb után, ezúttal a világkupa mezőnye látogatott Budapestre.

Az exfeleség és az új üdvöske harca a nap fénypontja

A hétvégére a legnagyobb sztár, Hosszú Katinka öt számban nevezett, a két vegyesúszó táv mellett 100 és 200 háton, illetve 200 pillangón méretteti meg magát – a szabályok szerint nincs korlátozva az indulások száma, de az összetett pontversenybe csak a három legjobb eredmény számít. 200 pillén pénteken ellenállhatatlanul söpörte be az aranyérmet.

A versenyen indul a nyári kvangdzsui világbajnokságon világcsúccsal győztes Milák Kristóf – a 100 méter pillangót már megnyerte, 400 gyorson ezüstérmes lett, emellett 50 és 100 méter háton, illetve 100 és 200 gyorson ugrik még medencébe –, és a vébén szintén aranyérmes Kapás Boglárka is. De rajtkőre állnak a Verrasztó-testvérek, a tokiói olimpián is magyar versenyzési jogot kapó Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Biczó Bence, Jakabos Zsuzsa és Késely Ajna is többek között.

A versenynek külön pikantériát ad, hogy Shane Tusup és olasz tanítványa, Ilaria Cusinato is eljött Budapestre és utóbbi úszik is, ráadásul a korábbi férj szombaton 400 vegyesen összeereszti jelenlegi üdvöskéjét exével.

Shane Tusup itt van Budapesten
Mégis jelen lesz a világkupán, ahol indulnak a tanítványai is.

Kell-e félnie Katinkának és ha igen, kitől?

Cusinato augusztus óta készül Tusup irányításával. Miközben Katinkának már az amerikai edzővel való első találkozása előtt volt 4:30-cal kezdődő ideje és világbajnoki címe 400 vegyesen (4:30,31, Róma),

Shane az olasz lánnyal messze nem ilyen magas polcról indul.

A 19 éves, a szép nevű Cittadellában született úszó nyáron, Dél-Koreában befejeződött világbajnokságon 400 vegyesen 4:43.27-ees idővel csapott célba és messze elmaradt a döntőtől. Hosszú ezen a távon 4:30.39-el lett világbajnok.

200 vegyesen 2:12.12-őt úszott a középdöntőben, de ez nem volt elegendő a döntőbe jutáshoz, ahol Katinka 2:07.53-as idővel nyert. Az akkori 13, illetve 5 másodperc különbség nem tűnik ijesztőnek a jövőre nézve.

Ezúttal Budapesten kapunk egy kis ízelítőt a két hölgy vetélkedésének jelenlegi állásáról.

200 pillangón már más a helyzet, a ugyanis napokban felröppent hír szerint Szilágyi Liliána is Shane tanítványa lesz. Ez egy darabig a levegőben lógott, ám azóta az úszónő hivatalosan is bejelentette, hogy csatlakozik az amerikai edzőhöz.

Hivatalossá vált, hogy Szilágyi Liliána Shane Tusuppal készül majd
Erről az úszónő saját maga nyilatkozott.

Szilágyi ugyan az elmúlt években elég zaklatott körülmények között készült, eredményei elmaradtak a remélttől, de tehetsége elvitathatatlan.

Mégiscsak országos csúcstartó 100 pillangón (57,54), és 200 pillangón is egészen komoly idő, 2:06,59 (Nanking, 2014) élete legjobbja.

Bírhatja-e Szilágyi Liliána a brutális Tusup-tempót?
Az úszók kapitányának, Sós Csabának kételyei vannak az ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi edzőválasztásával kapcsolatban. A páros tagjai mindketten hasonlóan szenvedélyes karakterek, ami veszélyes lehet, ráadásul az idő is szorítja őket.

Ugyan ezt az időt, még Turi György edzőnek köszönhetően úszta és csak megközelíteni tudta az elmúlt években. Mégis, ha kibírja Shane Tusup brutál kemény edzéseit, komoly versenytársa lehet Hosszú Katinkának (egyéni csúcs 2:04,28, 2009, Róma, még cápadresszben), és a szám regnáló világbajnokának Kapás Boglárkának (2:06,78, Kvangdzsu, 2019) is a tokiói indulásért folytatott harcban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik