Sport lineup

A magyar fociedző bölcsessége érvényesült az NFL-ben

Korábban a témában:

Az első két játéknapon egyetlen touchdownpassza sem volt a Chicago Bears irányítójának, Mitchell Trubiskynek, aki a Washington Redskins elleni hétfő esti rangadón aztán alaposan belehúzott. A magyar futballválogatott korábbi szövetségi kapitánya, Verebes József mondta anno, hogy valaki egyszer bele fog szaladni a késbe, és most pontosan ez történt, miután Trubisky három TD-passzal ajándékozta meg az elkapó Taylor Gabrielt.

Trubisky szinte tökéletesen játszott az első két negyedben, 23-ból 20 átadása sikeres volt, összesen 173 yardot passzolt össze, és ekkor osztotta ki mind a három TD-passzt. Az első touchdownt egyébként a Chicago védelme szerezte, HaHa Clinton-Dix szedte le Case Keenum passzát, és meg sem állt vele a célterületig.

A Chicago már 28-0-ra vezetett, úgyhogy a győzelmet nem fenyegette semmi veszély, a vége 31-15 lett. A 2017-es drafton másodikként kiválasztott Trubisky végül 231 yarddal zárt, és volt ugyan egy eladott labdája is, de a meccs után inkább mindenki a harmadik TD-passzáról beszélt, amit bravúrosan szedett össze Gabriel, aki öt éve után első chicagóiként produkált három TD-t érő elkapást.

A Bears 2 győzelemmel és 1 vereséggel, a Washington pont fordított mérleggel rendelkezik.

NFL, 3. játékhét:

Washington Redskins – Chicago Bears 15-31
New England Patriots – New York Jets 30-14
Buffalo Bills – Cincinnati Bengals 21-17
Dallas Cowboys – Miami Dolphins 31-6
Green Bay Packers – Denver Broncos 27-16
Indianapolis Colts – Atlanta Falcons 27-24
Kansas City Chiefs – Baltimore Ravens 33-28
Minnesota Vikings – Oakland Raiders 34-14
Philadelphia Eagles – Detroit Lions 24-27
Arizona Cardinals – Carolina Panthers 20-38
Tampa Bay Buccaneers – New York Giants 31-32
Los Angeles Chargers – Houston Texans 20-27
Seattle Seahawks – New Orleans Saints 27-33
San Francisco 49ers – Pittsburgh Steelers 24-20
Cleveland Browns – Los Angeles Rams 13-20
Jacksonville Jaguars – Tennessee Titans 20-7

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.