Sport

Joshua Szaúd-Arábiában vághat vissza Ruiznak

Korábban a témában:

Decemberben, Szaúd-Arábiában rendezik meg a visszavágót a profi nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címért a mexikói-amerikai Andy Ruiz Jr. és az általa június elején legyőzött brit Anthony Joshua között.

A Sky Sports pénteki bejelentése szerint december 7-én lépnek a felek kötelek közé, de közelebbi színhelyet nem említettek, így nem tudni, hol lesz a mérkőzés.

Első összecsapásukon a kissé túlsúlyos kihívó meglepetésre nyert az esélyesebb, addig veretlen Joshua ellen New Yorkban, aki így elveszítette négy profi világszervezetnél – a Boksz Világszövetségnél (WBA), a Nemzetközi Bokszföderációnál (IBF), a Boksz Világszervezetnél (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezetnél (IBO) – őrzött világbajnoki címét.

A pocakos mexikói kiütötte a verhetetlennek hitt Anthony Joshuát
Ruiz négyszer padlóztatta a nehézsúly királyát, minden idők talán legnagyobb meglepetést okozva nyert.

Ruiz jelenleg, 34 összecsapást követően, 33 győzelemnél tart, amelyből 22-t kiütéssel vagy technikai kiütéssel ért el, míg Joshuának – aki először lépett szorítóba az Egyesült Államokban – 23 mérkőzésből 22 győzelemre (21 KO/TKO) és egy vereségre módosult a mérlege.

Kiemelt fotó: Al Bello/Getty Images/AFP 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.