Sport

Egy nap alatt összetört minden francia szív a Tour de France-on

Miután egy rakás nagyágyú kidőlt a Tour de France előtt, rendkívül kiegyenlített mezőny vágott bele a legismertebb országúti kerékpárversenybe. A franciák 1985 óta várnak egy hazai nyertesre, idén Julian Alaphilippe pedig végig kiegyensúlyozottan versenyezve nagyon közel állt ehhez, ám egy drámai szakasz mindent felülírt.

A Tour de France 2019-ben a megszokottnál sokkal több izgalmat hoz, mivel több nagyágyú is távol maradt ilyen-olyan okokból és így elég kiegyenlített mezőny gyűlt össze. Aztán a semmiből előbukkant Julian Alaphilippe és minden előzetes várakozást felrúgott: megnyerte a harmadik szakaszt és onanntól kezdve ellentmondást nem tűrve haladt előre, meglepetésre bírta a hegyeket is. Pedig alig van tapasztalata Grand Tour-versenyekről (Tour de France, Giro d’Italia, Vuelta), inkább az egynapos viadalok az erősségei.

Mivel a franciák 1985 óta nem ünnepelhettek hazai győztest, az országban mindenki egy emberként szorít a 27 éves hazai bringásnak. Ezért is tört össze minden francia szurkoló szíve a 19. szakaszon, miután az egyik hazai kedvenc sérülése miatt sírva adta fel a versenyt, miközben Alaphilippe előnye megsemmisült, a második helyre csúszott vissza és elég komoly hátrányba is került. Ezek után már nem a végső győzelem, hanem a dobogó megőrzése lehet a célja.

Félbeszakadt a Tour-szakasz, sírva adta fel az egyik bringás
Új sárga trikós van két nappal a verseny vége előtt.

Az utolsó hazai győztes

Bernard Hinault-t nem kell bemutatni a kerékpározás rajongóinak, de azok számára, akik csak most ismerkednek a Tourral és a bicikliversenyekkel, segítünk: a francia versenyző 1974-ben, mindössze 19 éves korában állt profinak és négy évvel később például már megnyerte a Tour de France-t és a Vueltát is. Pályafutása során a belga klasszis Eddy Merckx-szel csatázott rengeteget, kettejük párharca minden idők ranglistáját is uralja.

Hinault nem csak minden idők második legtöbb Grand Tour-győztesének mondhatja magát (10 sikere volt) Merckx mögött (11 GT-győzelem), hanem az utolsó francia kerékpárosnak, aki a legrangosabb országúti kerékpárversenyzt megnyerte.

Szakírók szerint csak azért nem tudott a belga rivális előtt végezni az összesített statisztikában, mert rendszeresen térdsérüléssel küszködött. Ennek ellenére mindenki az egyik, ha nem a legjobb kerékpáros között emlegeti: időmérőn, hegyi szakaszon, vagy sprintben is simán megállta a helyét. Arra viszont kevesen számítottak, hogy ötödik Tour de France-győzelme – amellyel ő nyerte legtöbbször a viadalt holtversenyben Jacques Anquetillel, Eddy Merckx-szel, és Miguel Indurainnal – után sosem látott apály jön.

Persze, hogy szeretném, ha újra francia győztese lenne a Tour de France-nak! Remélem még megérem a napot

– válaszolta még 2014-ben a Guardiannak a legendás kerékpárversenyző arra a kérdésre, hogy jobb-e ha ő marad örökre az utolsó hazai győztes, vagy jöjjenek a trónfosztók.

Mononukleózistól a Tour-győzelemig?

Az már a 2019-es verseny előtt biztos volt, hogy az elmúlt évekhez képest sokkal nyíltabb küzdelem várható majd, miután a négyszeres bajnok Chris Froome egy edzés közben ripityára törte magát: eltört a combcsontja, a könyöke és a bordája is, így az egész szezonjának vége lett még a Tour előtt.

Eltört a négyszeres Tour-győztes combcsontja edzés közben
A brit kerékpáros óriásit esett gyakorlás közben, nem lesz ott a Tour de France-on.

Mellette szintén kihagyta a viadalt a 2017-es Giro d’Italián győztes Tom Dumoulin, aki az olasz körön bukott. A címvédő Geraint Thomas ugyan a mezőny tagja, de szintén nagyot esett két héttel a verseny előtt, így nem is ő volt csapata, az Ineos kapitánya. A fogadóirodáknál Thomast, vagy az új kapitányt, Egan Bernalt várták első helyre, esetleg a remek tavaszt produkáló Jakob Fuglsangot, aki megnyerte az andalúziai körversenyt, a Dauphinét és a Liége-Bastogne-Liége-t.

Ehhez képest az a Julian Alaphilippe diktálta az egész Touron a tempót, akiről előzetesen azt várták, majd a pöttyös trikóért lesz csak esélye, vagyis a hegyi összetettben végez majd az élen.

A harmadik etaptól ötödikig, majd a nyolcadiktól egészen a 18. szakaszig összetettben vezető francia kerékpárosról azt érdemes tudni, hogy az áttörést 2015 hozta el számára. Ebben az évben két versenyen is (La Flèche Wallonne és a Liège–Bastogne–Liège) csak Alejandro Valverde előzte meg,  majd a Tour of Californián az összetettében is második lett, ezúttal Peter Sagan mögött. A Quick-Step nevéhez illő módon villámgyorsan lépett és magához láncolta az ekkor még mindig csak 23 éves bringást egy profi szerződéssel. Ugyan visszavetette Alaphilippét egy mononukleózis, de megállítani nem tudta:

  • 2016-ban már megnyerte a kaliforniai versenyt és bemutatkozott a Tour de France-on,
  • 2017-ben a Vueltán hosszú sérülés után visszatérve megszerezte első szakaszgyőzelmét egy Grand Touron,
  • 2018-ban visszavágott Valverdének a sok második helyért és a spanyolt megelőzve nyerte a La Flèche Wallonne-t.

A most 27 éves bringás rettentő agresszívan támad a pozíciós harcoknál, de nagyon jó érzékkel várja ki a megfelelő támadás idejét. Emellett viszont kőkeményen tartja a helyét, nem ijed meg a rizikós manőverektől sem. Egy interjúban elárulta, a csapata nagyon jól felkészítette mentálisan, már sokkal jobban tud végig koncentrálni a versenyeken.

Egy kerékpárverseny olyan számára, mint egy előadónak a színpad. Amikor színre lép, minden figyelem rá összpontosul. Mindegy, hogy az agresszív támadásait, vagy a ragyogó védekezését nézzük, mindig izgalmas a versenye

– méltatta Alaphilippét a beszélgetés során a Peloton Magazin.

Hogy a nagy várakozások okozta stressztől, vagy valami mástól, de a siker kapujában kártyavárként omlott össze a franciák álma a 19. szakaszon. Először az összetett ötödik helyén álló francia Thibaut Pinot szakadt le az etap negyedénél a mezőnytől, és ugyan az ápolás után folytatta a versenyt, de néhány kilométerrel később sírva leszállt a kerékpárjáról és a csapatautóba ülve feladta a küzdelmet.

Majd jött az igazi gyomros a franciáknak, a 22 éves kolumbiai Bernal cirka két percet vert Alaphillére, amivel átvette az első helyet összetettben. Ez egyszersmind azt jelenti, hogy az utolsó szakaszon múlhat, hogy vasárnap Párizsban népünnepély lesz, vagy nemzeti gyász. És, ha nem lenne elég a csavarokból, az időjárási körülmények és öldcsuszamlások miatt a 20. etapot lerövidítik 71 kilométerrel, azaz több mint a táv felével.

Alaphilippének mindenképpen hajtania kell majd, 45 másodperc a hátránya Bernal mögött, aki szintén történelmi elsőségre hajt:

még soha nem nyert Tour de France-t kolumbiai versenyző.

A hegyi összetett győzelméért járó pöttyös trikója is 2012-ben volt legutóbb a franciáknak Thomas Voeckler révén, erre idén is van esély a jelenlegi első Romain Bardet-nek hála, de igazán egy összetettbeli bajnokra ácsingózik az ország. Minden a szombati etapon múlik: ha Alaphilippe, le tudja dolgozni hátrányát egy bravúros tekeréssel, akkor az évtizedek óta tartó várakozásnak 2019-ben vége lehet, amihez hosszú évek óta nem volt ilyen közel francia bringás.

Az összetett állása 19 szakasz után

1. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos)

2. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck – Quick-Step) 48 másodperc hátrány

3. Geraint Thomas (brit, Ineos) 1:13 perc hátrány

4. Steven Kruijswijk (holland, Jumbo-Visma) 1:28 p h.

5. Emanuel Buchmann (német, BORA-hansgrohe) 1:55 p h.

Kiemelt kép: Jean Catuffe/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik