Sport

Fucsovics simán leütötte a pályáról hazai közönség előtt játszó ellenfelét

Fucsovics Márton két sima szettben legyőzte a német Philipp Kohlschreibert az 1,85 millió euró (603 millió forint) összdíjazású hamburgi salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában, hétfőn.

A világranglista 50. helyén álló Fucsovicsnak 37 perc után már szettelőnye volt, a második játszmában pedig még nagyobb volt a különbség a két játékos között: Kohlschreiber (72.) mindhárom szervajátékát elveszítette, így hiába szólt mellette a hazai pálya és a rutin – a német nyolc ATP-tornát nyert meg, karriercsúcsként pedig a 16. volt a világranglistán –, nullára kapott ki.

Nem úgy indult, hogy ilyen eredmény lesz, de nagyon koncentráltam, jól ment a szerva és a tenyeres is. A múlt héten nagyon jókat edzettünk, és a kemény munka mindig kifizetődik

– összegzett a meccs után a magyar teniszező.

A magyar teniszező a nyolcaddöntőben az első helyen kiemelt osztrák Dominic Thiem és az uruguayi Pablo Cuevas párharcának továbbjutójával találkozik.

Végeredmény – hamburgi tenisztorna, 1. forduló

Fucsovics Márton-Philipp Kohlschreiber (német) 6:3, 6:0

Kiemelt kép: Alexander Scheuber/Getty Images for Hamburg Open

Ajánlott videó

Olvasói sztorik